Telefongyár - Gyártörténet - Feltaláló
Telefongyár
 A FELTALÁLÓ

"Telehor annyit tesz görögül, mint távolba figyelés, távolba nézés, németül Fernsehen vagy Fernschau.  Helyesebben  ,,Telescop" volna ez a név, azonban az optikában már régebben használatos a távcső megjelölésére. Az angolok és amerikaiak által használt ,,Televisio" tulajdonképpen hamis szavak, mert első részük görög, a második pedig latin nyelven van."

Mihály Dénes: A távolbalátás és készüléke. Budapest, 1928

MIHÁLY DÉNES (Gödöllő, 1884. július 7. - Berlin, 1953. augusztus 29.) magyar mérnök, feltaláló. Megoldotta a hang és kép szinkronját,Mihály Dénes távolbalátó készüléke a mai televízió őse.

Fiatal évei
Kezdetben érdeklődését a motorok szerkezete és működése kötötte le, aminek fényes bizonyítéka, hogy tizenhat esztendősen olyan könyvet írt az autókról, ami több kiadást is megért. Második könyvének témája a motorkerékpár volt. (Mihály Dénes Az automobil, teherautó, motorkerékpár. Szerkezete, kezelése, vezetése, gyakorlati tanácsok, hatósági rendeletek, soffőrvizsgálat stb. 4. bővített kiadás, 1926) De már mint gimnazistát is elsősorban a távolbalátás kérdése foglalkoztatta, amely azután egész életét végigkísérte.

Miután 1904 és 1912 között elvégezte a mai Vörösmarty Mihály Gimnáziumot, a Műegyetemre iratkozott be, ott szerzett gépészmérnöki oklevelet. Mint fiatal műegyetemi hallgató már 1917-ben két szabadalmat jelentett be a távolbalátás területén.

A Telehor
TelehorAz egyetemi évek után a telefongyárba ment dolgozni, ahol megkezdte a távolbalátással kapcsolatos gyakorlati kísérleteit. 1919-ben született meg a "Telehor", egy szeléncellával és húros oszcillográffal működő szerkezet, amely már akkor alkalmas volt állóképek közvetítésére akár több kilométerre is. Találmányát azonban akkor nem találták sem olyan fontosnak, sem olyan hasznosnak, hogy további kísérleteihez támogatást adjanak, ráadásul az I. világháború elvesztése következményeként kísérletei is akadoztak. A nehézségek ellenére 1922-ben jelentkezett egyik legjelentősebb találmányával a "Projectophon"-nal, amellyel nemzetközi szinten is elismerést nyert a hangosfilm területén.Telehor

1924-ben Berlinben jelent meg "Az elektromos távolbalátás és a Telehor" című könyve, amellyel olyan sikert aratott, hogy meghívták a német posta Allgemeine Elektrizitäts Gesellschaft (AEG) kísérleti állomáshoz, és miMihály Dénes bemutatja a Telehortvel itt biztosították számára a kutatás feltételeit, az ajánlatot el is fogadta.
Európában ebben az időben több televíziós rendszer is született, például a skót John Logie Bairdé. Angliában 1926-ban mutattak be televíziós képeket mozgó tárgyakról, de amikor végleges döntésre került sor a különböző televíziós rendszerek között, akkor Mihály Dénes Telehor nevű rendszerét fogadták el. 1928-ban már rendszeres adást sugároztak a Berlin-Witzleben adóállomásról. (Az eredeti Telehor készüléket ma a Deutsches Museumban őrzik Münchenben.)
1928-ban a berlini rádiókiállításon bemutatta az általa módosított Nipkow-tárcsát, és fényreléként ködfénylámpát alkalmazott, 1929. március 8-án pedig a világon először az Q szabadalma alapján sikerült - a 175,4 méteres hullámhosszon - mozgó televíziós közvetítést adni a Berlin-Witzleben rádióállomáson.

Vállalatának alapításaMihály Dénes 1930-ban
1930-ban televíziók gyártására alapított vállalatot TELEHOR AG néven. Kutatásainak eredményeit számos szabadalom jelzi ebből az időből. Zseniális ötleteinek egyik bizonyítéka ebben az időben a "phonokerék", amelynek megalkotásával sikerült megoldania a kép és a hang szinkronját, hozzájárulva a hangosfilm elterjedéséhez. A hangosfilm fejlődését a hangrögzítés tökéletesítésével és a hangminőség javításával összefüggő találmányai révén is elősegítette.

Mihály Dénes a Telehorralkésőbb, 1933-ban E.H. Traub fizikussal együttműködve már egy korszerűbb televíziós készüléket mutathatott be, amelyet maga még tovább tökéletesített. Ez volt az a képet 240 sorra (!) felbontó televíziós készülék, amelynek képét akár 2,5 x 3 méteres nagyságban is ki lehetett vetíteni. (Mihály- Traub féle forgótükrös vevőkészülék).

Nevéhez sok más elektronikai jellegű találmány sikere is fűződik. Az Q irányításával került sor 1936 őszén az első zárt láncú televíziós közvetítésre a Gellért Szállóban, ahol mintegy 30 méteres távolságra közvetítettek televíziós képet. Az akkori felszerelés ma is megtalálható a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen.

Mihály Dénes munkája a filmművészetre is kihatott, mivel a televíziós képkompozíció a kamaradrámákhoz is utat nyitott, ami főleg az ötvenes évek végén és a hatvanas évek elején éreztette stílusformáló hatását.

Utolsó évei
Egyéni sorsát a történelem viszontagságai nagymértékben befolyásolták, anyagi gondjait sohasem tudta kiheverni igazán. Ráadásul Hitler uralma idején internálták, koncentrációs táborba került, mert üldözötteket rejtegetett. Házassága is gyermektelen maradt, amit sohasem tudott feldolgozni. Élete végén betegen is tovább dolgozott. Többek között ábécé kidolgozásán munkálkodott süketnémák számára. Bár munkái és lehetőségei sokszor külföldre kötötték, ötleteinek alapjai itthon születtek, s ő is mindvégig magyarnak vallotta magát. A koncentrációs táborban szerzett tuberkulózisa végül legyőzte, és 1953. augusztus 29-én, Nyugat-Berlinben, tüdőbajban hunyt el.




 

Néhány cikket idézünk alább Mihály Dénes találmányáról, melyek a XX. század éveiben születtek ( az esetleges tárgyi tévedéseket szándékosan benne hagytuk a szövegekben) :

RÁDIÓ AMATŐR 1929. május ( II. évfolyam ) 5. szám.
„Bennünket magyarokat annál is inkább kell, hogy érdekeljen a távolbalátás problémája, minthogy az első komoly gyakorlati eredményeket egy fiatal magyar mérnök, Mihály Dénes érte el még 1920-ban. Mihály első kísérleteit a Telefongyár R.T. laboratóriumában végezte Budapesten, amit a fenti vállalat két vezetőjének, méltóságos Neuhold Kornél kormányfőtanácsos és Székely Imre igazgatóknak áldozatkészsége tett lehetővé. 1924-ben Mihály Berlinben telepedett le, ahol Németország és egyúttal a világ egyik legnagyobb elektromos vállalatának laboratóriumában folytatja kutatásait, melyek ma már a végleges kialakulás stádiumában vannak.

1924-ben elfogadta a berlini Allgemeine Eiektrizitáts-Gesellschaft (AEG) meghívását, itt kutatásait jobb körülmények között tudta folytatni . 1928-ban a német birodalmi posta hivatalos kiállításán - nagy feltűnést keltve - mutatta be a tökéletesített készülékét és érzékeltette a távolbalátást, ami akkor csupán állóképek egy egyszerű mozgó tárgyak megmutatásából állt. Ugyanez év novemberében sikerült először a filmek, mozgóképek átvitele, míg 1929. március 8-án a berlin-witzlebeni rádióállomás - a 175,4 m-es hullámhosszon - először a világon mozgó televíziós közvetítést adott, majd rövid idő múlva sikerült szobában ülő személyeket, mesterséges fényforrás nélkül is „átvinni”. Mihály Dénes a televíziós készülékek gyártására vállalatot alapított. „Telehor A.G.” elnevezéssel, amely készülékeinek fejlesztését tűzte ki célul. 1935-ben E.H. Traub fizikussal továbbfejlesztette rendszerét, ez volt a forgótükrös, kis kapacitású Kerr-cellával, mint fényrelével dolgozó Mihály - Traub-féle vevőkészülék.



PESTI NAPLÓ 1932. január 6. Népszerű tudományos és technikai napló című melléklete
GYORSFILMRŐL, MÁGNESFILMRŐL, ÉS A TELEVÍZIÓ LEGÚJABB EREDMÉNYEIRŐL BESZÉL BUDAPESTEN MIHÁLY DÉNES. – címmel riportot közölt. 


A feltaláló sokoldalúságára jellemző, hogy vetítőgép-értékesítő irodát állított fel Londonban, s amíg Berlinben az AEG tanácsadó mérnöke volt, egyúttal a londoni Television Company-nál betöltött elnöki tisztsége mellett egy vegyészeti gyár főmérnökeként is dolgozott.

Mihály Dénes szabadalmai a távolbalátásra és irodalmi munkássága

Mihály Dénes a távolbalátásra megszerzett 17 szabadalmából 11találmányt jelentett be 1917- és 1928 között. Ezen 11 találmány költségeit, kísérleteiket, bejelentés és szabadalom-fenntartási költségeit, úgy a hazai, mind a külföldi hat államban a Telefongyár viselte. A találmányokat és a szabadalmakat a saját nevére nevezte meg.Bemutató plakátja

Mihály Dénes nem volt a Telefongyár alkalmazottja, munkásságát a Telefongyár - más irodalomban megnevezett két igazgatója, az alapító fia Neuhold Kornél és társa Székely Imre sponzorálta, laboratóriumot, fizetést biztosítva.

A kapcsolat 1917-1924-ig állt fenn, mely megszakadásának valóságos oka nem ismert. Valószínű, hogy mivel a 7 éve fennálló kapcsolat gazdasági eredményt nem hozott, a jövő eredményei sem voltak láthatóak elérhető közelségben, ezért közös megegyezéssel szakadt meg a kapcsolat.

Mihály Dénes további 6 szabadalmat, 1928 - 1930, között részben mint berlini lakos, részben mint a TELEHOR G. cég jogutóda és részben mint négy feltaláló azonos hányadú részese szerzett meg.

Mihály Dénes nem szerzett olyan szabadalmat, mely megoldotta volna a távolbalátást, a televíziót, de munkássága útmutató, és bizonyította. hogy nem ez az út vezet a megoldáshoz.



Rádió Amatőr
,
1929. május, IV. évfolyam 5. szám

MIHÁLY DÉNES RENDSZERE

"A következőkben azt a rendszert fogom röviden ismertetni, melyről műszaki adatok állnak már rendelkezésünkre, Mihály Dénesét. A 3. ábra az adó és a 4. ábra a vevő kapcsolását mutatja.

A Telehor adóegységének kapcsolása A telehor vevőegységének kapcsolása

A berendezés elve a következő:

Jelentse 1 a filmszalagot, melyet normális vetítőgép másodpercenként 10-20 képnyi sebességgel perget le. Egy fényforrás (2) a 3 kondenzoron és 4 képnyíláson át világítja meg az egyes képeket, mint a normális vetítőgépnél. A film alatt egy tárcsa (5) forog, mely kerületén spirálisan elrendezett lyukakkal bír. ( Nipkow korong.) Az egyes lyukak távolsága egyenlő a filmkép szélességével, emelkedésük a magasságával. Így a tárcsa egy fordulat alatt éppen egy képet tapogat végig és így a tárcsának másodpercenként 10-20 fordulattal kell járnia. A fényforrásból a 3 kondenzoron, a filmen és a tárcsa lyukain áthaladó fénysugarak egy fényérzékeny cellára (6) esnek, amely a megvilágítással arányos intenzitású áramot bocsát át. A cella lényegében üvegedény, melynek egyik oldalát káliumréteg borítja és ezzel szemben finom drótháló képezi az anódot. A cella anódja és katódja egy erősítőhöz (7) vannak kapcsolva, melynek megerősített áramát az adóra (8) vezetjük. Az adó hullámait normálisan a zenei hangok modulálják, míg most a cella árama a fény intenzitásának ingadozásának megfelelően változik.
A vevő kapcsolását a 4. ábrán látjuk. A rendes vevőkészülékkel vett jeleket egy neonlámpára (12) vezetjük, illetve a nagyobb berendezésnél egy különleges lámpára, melyet Mihály szuperfrekvencialámpának nevezett el. A neonlámpa olcsóbb és ezért a kisebb vevőnél ezt használják. Mihálynak újabban sikerült a neonlámpa vöröses fényét csaknem fehérre javítani. A lámpa egy nagy fényfelületet ad, mely valamivel nagyobb, mint a képfelület. Előtte egy lyukas tárcsa forog (13), éppen olyan sebesen, mint az adónál. A nagyítóüveg (14) egy tükörre (15) veti a neonlámpa fényét, melyben a képet láthatjuk. Látjuk a vevő fényképét, mely a tárcsából (13), alatta a neonlámpából (12) és a kis szinkronmotorból (16) áll. Minthogy az adó és vevő tárcsájának feltétlenül egyformán kell forognia, a szabályozás céljára egy kis készülék szolgál, mely az adó motorának hajtására felhasznált váltóárammal egyező áramot gerjeszt. Ez a berendezés egy hangvilla, melynek szárait mágnesek hozzák rezgésbe."


A Szabadalmi Világ a Műszaki Világ állandó melléklete
(Budapest, 1937 évi július hó 3., I. évfolyam, 70. szám)

”Az angol sajtó adott első ízben hírt arról, hogy a Deutsches Museumba, a világnak ebbe a vezető helyen átló tudományos és műszaki gyűjteményébe megérkeztek Mihály Dénesnek, a távolbalátás magyar feltalálójának azon első kultúrhistóriai jelentőségű készülékei, amelyek az egész televízió alapját képezik.

A 15 éves csodagyerek
Mihály Dénes, a néhány évvel ezelőtt elhalt dr. Mihály József orvos, felsőkereskedelmi iskolai igazgatónak volt a fia. Lángelme volt gyermekkorában. Alig volt 15 éves, amikor a világ könyvpiacán megjelent első műve Az automobilszerkezetről írt könyve olyan közkedvelt szakmunkává vált, hogy rövidesen megérte második kiadását is. Három év múlva megalapozta a távolbalátást és 25 éves korában már sikerült egy srófhúzókefét, közvetlenül fotografálás nélkül, elektromos úton átvinnie. Ez volt az első konkrét eredmény.

A további kísérletek
1912-ben Pécelen kezdte meg részletproblémáinak megoldását és itt foglalkozott először, de valóban látható távképet pénztelensége miatt nem tudott produkálni. Majdnem természetes, hogy ekkor még a tudományos körök is kételkedtek munkája sikerében.

A világháború áradata Mihály Dénest is magával ragadta. 1915-ben bevonult katonának, de 1917-ben már beosztották a bécsi haditechnikai intézetbe, ahol minden szabadidejét további kutatásaira áldozta és kísérletei hovatovább kezdeti eredményekkel is jártak. 1919. július 7-én ért el első ízben komoly eredményt, ugyanis ekkor sikerült neki összefüggő képimpressziót vezetéken továbbítania. Sikerével most már magára terelte a tudományos világ figyelmét, nemcsak bel-, hanem külföldön is, ez az erkölcsi siker azonban anyagi helyzetén mit sem változtatott, tovább is sok-sok viszontagság közepette folytatta.

Berlini sikerek
Egyik német ismerősének buzdítására könyvet írt német nyelven. 1922-ben „Das Elektrische Fernsehen und das Telehor” című munkájában számolt be  munkálkodásáról, majd rövidesen maga is Berlinbe költözött. Ez volt a világnak első könyve, mely tudományos alapon foglalkozott a televízióval és így érthetően igen nagy feltűnést keltett. Munkáját 1928-ban már siker koronázta és 1929. március havában eredményeivel a nyilvánosság elé lépett szakértők előtt a berlin-witzlebeni rádióállomás útján drótnélküli úton, teljes siker mellett, mozgóképeket továbbított. Az ezt követő időkben egymásután jelentkeztek újabb és újabb feltalálók, kik mindannyian Mihály Dénes mellé akartak találmányaikkal feltörtetni, az elvitathatatlan érdem azonban Mihályé maradt, ő volt az úttörő és tökéletesítő egy személyben.

Senki sem próféta
Kora ifjúságától kezdve viszontagságos volt az élete. Az ő sorsa is tipikus magyar feltalálósors volt. Egyrészt a pénztelenség ezerfejű szörnyetegével, másrészt a kétkedéssel és hitetlenkedéssel kellett állandóan harcolnia és végül, ami minden magyar feltalálóra nézve a legszomorúbb, hazájától kellett elszakadnia, hogy idegen földön keressen megértést és támogatást igazának bebizonyíthatásához.
A televízió felfedezésében az elvitathatatlan érdem Mihály Dénesé, aki ez idő szerint Londonban és Berlinben a távolbalátás gyakorlati elterjesztésén munkálkodik.
A Deutsches Museum kitüntetése úgy ő rá, mint az egész magyarságra  nézve örvendetes, mert Mihály Dénes úttörő munkájának beszédes bizonyítéka,  hogy az első televíziós készüléket ez a világhírű német intézmény állította ki.

De mégis győz a tehetség!
Mihály Dénes készüléke tehát bevonult a Deutsches Museumba, a  halhatatlan tudások pantheonjába s neve fogalommá vált világszerte.
Ragyogóbb sikert még igen kevés magyar feltaláló ért el, és ha figyelembe vesszük, hogy küzdelmes életpályáján mennyi akadályt kellett leküzdenie, hányszor kellett az érdeklődés szunnyadozó parazsából lángot szítania, akkor nekünk is meg kell állnunk Mihály Dénes honfitársunk alkotása  előtt, gondolatban egy forró hazai kézszorítással köszönetet mondva, elsősorban  nem az alkotásért, hanem azért, hogy olyan rendíthetetlen hittel és kitartással hirdette és hirdeti most is világszerte a magyar élni akarást, a magyar alkotóképesség világokat bevilágító, tündöklő fényességét.
Ismét egy magyar feltaláló, aki világhírű lett, aki hazájában nem boldogulhatott, mert hiányzott a megértés és támogatás szelleme, amelyet csak külföldön találhatott meg. Jó lenne efölött egy kissé elgondolkoznunk. Hát rendjén van ez így? Miért nem becsülhetjük meg mi is ragyogó tehetségű értékeinket?!



ESTI HÍRLAP, 1989. július 7., péntek

„JUBILÁL A TELEHOR

Éjszakai harang volt a fedőneve

Ki találta fel a televíziót? A kérdésre bizonyára sokan nem tudnak válaszolni, s még kevesebben arra, hogy kinek köszönhetjük a televízió ősét.

Hetven esztendővel ezelőtt, egy akkor 25 éves fiatalember, Mihály Dénes bemutatta a nyilvánosságnak te l e h o r n a k elnevezett készülékét, amelyet Neuhold Kornél ügyvezető igazgató telefongyári laboratóriumában kísérletezett ki. A Tanácsköztársaság napjaiban, 1919. július 7-én tartott bemutatón a telehor több kilométer távolságra léve képeket közvetített. A hét évtizede a Telefongyárban bemutatott telehor szeléncellával és oszcillográffal működött, és állóképeket továbbított, vagyis tulajdonképpen A Nipkow tárcsa működéseképtávíró volt. 1928-ban, Berlinben, a világkiállításon mára Nipkow -tárcsával és a fényreléként alkalmazott ködfénylámpával korszerűsített televíziókészüléket lehetett látni. Három évvel később a budapesti Gellért Szállóban a magyarok is megismerhették a „varázsdobozt”. 1935-ben pedig egy 240 képsoros adásokra is alkalmas, a képeket 2,5x3 méteres nagyságban kivetíthető-berendezést is kifejlesztett.
A Tertánál a nyugati államokat is megelőzve, 1916 óta foglalkoztak a távolbalátás témakörével. S mivel a témát katonai alapokra helyezték, a szigorú rendszabályok mellett még sejteni is kevesen sejthették, mit is takar az „éjszakai harang” fedőnév. Jellemző volt a titoktartásra, hogy Mihály Dénes is csak külön írásbeli engedéllyel hagyhatta el a telefongyár Rt. laboratóriumát. Végül is a találmányt nem tudták finanszírozni, A Tanácsköztársaság leverése utáni nehéz években maga a feltaláló is luxusnak tartotta a távolbalátást. Elfogadva egy németországi meghívást, a későbbiekben az AEG támogatásával ott dolgozott.

Mihály Dénes további sorsáról elég keveset tudunk. Nevét hiába keressük az Új Magyar- és Műszaki Lexikonban. A Postamúzeum kiállítás ismertetője szerint, külföldi sikerei után is bármikor hajlandó lett volna hazatérni, ha katedrát kapa Műegyetemen. Itthon akkoriban azonban még a rádiótechnikának nem volt tanszéke. Annyi azonban bizonyos, hogy a hitleri uralom idején üldözötteket rejtegetett, ezért nem kerülhette el az internálást, a rossz körülmények között alakult ki tüdőbaja, s végül is ez a betegség okozta 1953-ban. Nyugat-Berlinben bekövetkezett halálát.”




Paul Nipkow (1860-1940) német mérnök és feltaláló.

1883 karácsonyán a lakásában kialakított laboratóriumban a kigondolt ötletét kipróbálva egy spirálisan-átlyukasztott lemezen (tárcsán) át egy képet, pontok és sorozatok mozaikjába rendezett, ezeket a jeleket fotócella segítségével megjelenítette. A mechanikus képfelbontás és képösszerakás legrégibb és legjellegzetesebb szerkezete. A továbbításhoz a képet elektromos jelek sorozatává alakítja át. Ezt a technikai megoldást később Nipkow-tárcsának nevezték el. 1884-ben bejelenti a Császári Szabadalmi Hivatalnál mechanikus képmegjelenítőjét. A kísérleti televíziózásban ezt a technikai megoldást 1938-ig alkalmazták. Ezt a készüléket tekintjük a televízió ősének.