Telefongyár - Gyártörténet - Szabadalmak
Telefongyár
 kozepesSZABADALMAK

Érdemes végigböngészni a vállalat szabadalmait. Kik, mikor adtak be szabadalmat és milyen témában. Érdekes háttérinformáció ahhoz, mikor mi volt a fontos a cég életében.
A felsorolásban az első 1897-ben született, az utolsót 1989-ben nyújtották be. Megtalálhatóak benne Mihály Dénes szabadalmai ugyanúgy, mint ahogy a gyáralapító, vagy Székely Imre - és más, már személyes ismerős kollegáink szabadalmai.
Vannak közöttük licenszek, de ahol státuszként a "bejelentő" kifejezés szerepel, az a mögötte megnevezett felatalálók szellemi terméke.

A vastag betüvel szedett szabadalmi igazolások a jobboldalon meg is tekinthetők.


Lajstromszám: 10984
Bejelentés dátuma: 970802    Státusz: licencia
Szabadalmi osztály: VII/j
Cím: Távbeszélő berendezés
Bejelentő: Telephon-Apparat-Fabrik, Berlin, DD

Lajstromszám: 13463
Bejelentés dátuma: 980409    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: VII/j
Cím: Önműködő jelzőkészülék vasúti hangjelzések adására
Bejelentő feltaláló: Anger Imre, vasúti hivatalnok, Budapest, HU; Neuhold János gyárigazgató, Budapest, HU

Lajstromszám: 22313
Bejelentés dátuma: 010319    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: VII/j
Cím: Harangművek, villamos védjelzők, stb. kiváltási és megakasztási szerkezetének tökéletesítése
Bejelentő feltaláló: Neuhold János gyárigazgató, Budapest, HU

Lajstromszám:  29531 
Bejelentés dátuma: 030817    Státusz: bejelentö
Szabadalmi osztály:
Cím: Berendezés vasúti előjelző készülékeknek a szemaforokkal való, egyöntetű működtetésére
Bejelentő: Telefongyár RT, azelőtt Berliner J. vasúti bizt. berendezési vállalat, Székely I. és társa

Lajstromszám:  33281         
Bejelentés dátuma: 041214    Státusz: átruházás
Szabadalmi osztály: VII/j
Cím: Elrendezés egy- vagy többerű vezetékzsinórok kapcsolódugaszokban való megerősítésére
Bejelentő: Telephon-Fabrik Akt. Ges. vorm J. Berliner, Hannover, DE

Lajstromszám:  35624         
Bejelentés dátuma: 051007    Státusz: licencia
Szabadalmi osztály: II/d
Cím: Az égőszita fölött elrendezett gyújtószerkezet gáz izzólámpához
Bejelentő: Sirius Gasfernzünder A.-G., Zürich, CH

Lajstromszám:  36615         
Bejelentés dátuma: 060127    Státusz: licencia
Szabadalmi osztály: II/d
Cím: Égőtest olyan gázlámpákhoz, melyek gáz bevezető csapja tetszőleges távolságról nyitható, zárható.
Bejelentő: Sinus Gasfernzünder A.-G., Zürich, CH

Lajstromszám: 36259         
Bejelentés dátuma: 051103    Státusz: átruházás
Szabadalmi osztály: Vg/2
Cím: Átkapcsoló szerkezet fölváltva alsó és felső vezetékből táplál villamos járművek áramszedői számára.
Bejelentő feltaláló: Székely Izsó, gépészmérnök, Budapest, HU; Balogh Emil, mérnök, Budapest, HU

Lajstromszám: 38943         
Bejelentés dátuma: 060825    Státusz: átruházás
Szabadalmi osztály: Vg/2
Cím: Szerkezet felső vezetékes villamosvasutak áramszedőnek működtetésére.
Bejelentő feltaláló: Székely Izsó, gépészmérnök, Budapest, HU; Balogh Emil, mérnök, Budapest, HU

Lajstromszám:  38953          
Bejelentés dátuma: 060827    Státusz: licencia
Szabadalmi osztály: Vll/j
Cím: Elektromos trombita valamely elektromágnes fegyverzete által rezgésnek indított membránnal
Bejelentő: Deutsche Telefonwerke GmbH, Berlin, DE

Lajstromszám: 39014          
Bejelentés dátuma: 060827    Státusz: licencia
Szabadalmi osztály: VII/j
Cím: Falra szerelt, tokba zárt elektromos trombita, a fal mentén vezetett hangtölcsérrel
Bejelentő: Deutsche Telefonwerke GmbH, Berlin, DE

Lajstromszám: 41134          
Bejelentés dátuma: 070516    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Emeleti kapcsolók gombnyomás vezényműhöz, elektromos felvonóknál
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság, ezelőtt Berliner J. ,Magyarországi vezérképviselete

Lajstromszám: 44883          
Bejelentés dátuma: 080506    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Kapcsolóállomás biztosító berendezések vágányúti blokkhoz
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság, ezelőtt Berliner J. vasútbizt. berendezési vállalat, Székely I. és társa

Lajstromszám: 47365          
Bejelentés dátuma: 081108    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Vágányzáró sorompó
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság

Lajstromszám: 51629          
Bejelentés dátuma: 091109    Státusz: bejelentö
Szabadalmi osztály:
Cím: A vonat által befolyásolt nyomórúd-rögzítés blokkokhoz
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság, ezelőtt Berliner J. vasútbizt. berendezési vállalat, Székely I. és társa

Lajstromszám: 51862          
Bejelentés dátuma: 100513    Státusz: licencia
Szabadalmi osztály: VII/j
Cím: Jeladó állomás hangosan beszélő távbeszélőkhöz
Bejelentő: Deutsche Telefonwerke GmbH, Berlin, DE

Lajstromszám: 51960          
Bejelentés dátuma: 100531    Státusz: licencia
Szabadalmi osztály: VII/j
Cím: Áramlökéseket küldő készülék, a működés önműködő határolásával
Bejelentő: Deutsche Telefonwerke GmbH, Berlin, DE

Lajstromszám: 52733          
Bejelentés dátuma: 090610    Státusz: licencia
Szabadalmi osztály: VII/j
Cím: Kapcsolás önműködő telefonközpontok kontaktusmezőn működő választó-kapcsolóinak visszavezetésére nyugalmi helyzetbe
Bejelentő: Deutsche Telefonwerke GmbH, Berlin, DE

Lajstromszám: 54692          
Bejelentés dátuma: 100930    Státusz: licencia
Szabadalmi osztály: VII/j
Cím: Kapcsolás két irányban elektromágneses úton beállítható választókapcsolók vezérlésére, önműködő távbeszélő központokban
Bejelentő: Deutsche Telefonwerke GmbH, Berlin, DE

Lajstromszám: 54693          
Bejelentés dátuma: 100930    Státusz: licencia
Szabadalmi osztály: VII/j
Cím: Kapcsolás önműködő távbeszélő berendezésekhez
Bejelentő: Deutsche Telefonwerke GmbH, Berlin, DE

Lajstromszám: 55402          
Bejelentés dátuma: 101225    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Ellenőrző és regisztráló berendezés vasúti váltókhoz, jelzőkhöz és azok biztosító-berendezéseihez.
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság, ezelőtt Berliner J. vasútbizt. berendezési vállalat, Székely I. és társa

Lajstromszám: 55616          
Bejelentés dátuma: 110222    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Vasúti jelző (szemafor)
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság, ezelőtt Berliner J. vasútbizt. berendezési vállalat, Székely I. és társa

Lajstromszám: 55631          
Bejelentés dátuma: 110222    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Szemafor
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság, ezelőtt Berliner J. vasútbizt. berendezési vállalat, Székely I. és társa

Lajstromszám: 56770          
Bejelentés dátuma: 110630    Státusz: licencia
Szabadalmi osztály: XIX/c
Cím: Gyújtócsavar
Bejelentő: Berndorfer Metailwarenfabrik. Arthur Krupp AG, Berndorf Wien/m, AT

Lajstromszám: 56957          
Bejelentés dátuma: 100719    Státusz: átruházás
Szabadalmi osztály: II/d
Cím: Folyékony égési anyaggal táplált, izzófényű lámpa
Bejelentő feltaláló: Sterk Richard, gépészmérnök, Budapest, HU; Székely Izsó, gépészmérnök, Budapest, HU

Lajstromszám: 59146          
Bejelentés dátuma: 101228    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Berendezés a váltók haladó vonat alatt való átállításának meggátlására
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság, ezelőtt Berliner J. vasútbizt. berendezési vállalat, Székely I. és társa

Lajstromszám: 59879          
Bejelentés dátuma: 110423    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Vasúti huzalvezeték berendezés
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság,

Lajstromszám: 62558          
Bejelentés dátuma: 120730    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Váltóállító berendezés
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság

Lajstromszám: 62634          
Bejelentés dátuma: 120607    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Feloldó berendezés vasúti biztosító berendezésekhez
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság,

Lajstromszám: 62635          
Bejelentés dátuma: 130612    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Újítás a váltók haladó vonatok alatt való átállításának meggátlására szolgáló berendezéseken
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság

Lajstromszám: 62679          
Bejelentés dátuma: 120826    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Berendezés hallható jelzések adására a vasúti cinekre fektetett és a haladó vonat által elütött pattantyúk segélyével
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság

Lajstromszám: 65468          
Bejelentés dátuma: 100305    Státusz: licencia
Szabadalmi osztály: XVI/a
Cím: Eljárás villa és kanálszerű eszközök előállítására
Bejelentő: Berndorfer Metallwarenfabrik Arthur Krupp AG, Berndorf Wienlm, AT

Lajstromszám: 67477          
Bejelentés dátuma: 140616    Státusz: licencia
Szabadalmi osztály: II/h
Cím: Tábori főzőüst, levehető szélvédő rostéllyal
Bejelentő: Berndorfer Metallwarenfabrik Arthur Krupp AG, Berndorf Wien/m, AT

Lajstromszárra: 67982          
Bejelentés dátuma: 140616    Státusz: licencia
Szabadalmi osztály: Ve/I
Cím: Biztosító szelep
Bejelentő: Berndorfer Metallwarenfabrik Arthur Krupp AG, Berndorf Wienlm, AT

Lajstromszám:68136           
Bejelentés dátuma: 141020    Státusz: bejelentő

Szabadalmi osztály:
Cím: Kilométerjelző
Bejelentő: Telefongyár RT.

Lajstromszám: 68195          
Bejelentés dátuma: 141020    Státusz: licencia
Szabadalmi osztály: VII/j
Cím: Berendezés villamos csengőknek és hasonlóknak egy központból való vezénylésére
Bejelentő: Telephonfabrik G., Wien, AT

Lajstromszám: 69573          
Bejelentés dátuma: 140402    Státusz: licencia
Szabadalmi osztály: XVI/b
Cím: Elzárás főzőüstökhöz
Bejelentő: Berndorfer Metallwarenfabrik Arthur Krupp AG, Berndorf , XX

Lajstromszám: 70232          
Bejelentés dátuma: 160112    Státusz: átruházás
Szabadalmi osztály: Vd/3
Cím: Nyomóvízzel hajtott dugattyús gép
Bejelentö feltaláló: Neuhold Ede ny. malomigazgató, Temesvár, XX

Lajstromszám: 70619          
Bejelentés dátuma: 160229    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Javítás nyomás alatt álló közegek ki-, be-, vagy áteresztésére szolgáló csapokon
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság

Lajstromszám: 70629          
Bejelentés dátuma: 150505    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Ajánlott leveleket felvevő automata
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság

Lajstromszám: 71017          
Bejelentés dátuma: 160309    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Berendezés a szomszédos blokkszerkezetek meg nem engedett működtetésének megakadályozására
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság

Lajstromszám: 71018          
Bejelentés dátuma: 160309    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Blokkberendezés
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság

Lajstromszám: 73042          
Bejelentés dátuma: 170614    Státusz:licencia
Szabadalmi osztály: Vd/l
Cím: Tengelyirányú nyomástól tehermentesített turbina
Bejelentő feltaláló: Neuhold Ede, ny. malomigazgató, Temesvár, XX

Lajstromszám:74579           
Bejelentés dátuma: 180327    Státusz: bejelentő

Szabadalmi osztály:
Cím: Szilárdan álló váltólámpa mozgatható ellenzőkkel, egyszerű jobb- és bal váltókhoz.
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság
Krolupper József, vasúti jelzőlámpa, fém- és bádoggyár Rt

Lajstromszám: 74689          
Bejelentés dátuma: 180418    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: XIX/c
Cím: Lövedék
Bejelentő feltaláló: Neuhold Kornél, gyárigazgató, Budapest, HU

Lajstromszám: 75846          
Bejelentés dátuma: 150224    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Szerelék kézi lőfegyverek irányzó készülékei számára, a sötétben való célzás lehetővé tételéhez
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság
Feltaláló: Máry Dezső

Lajstromszám: 78100          
Bejelentés dátuma: 160214    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Szerelék lőfegyverek irányzó készülékeihez, a sötétben való célzás lehetővé tételéhez
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság
Feltaláló: Máry Dezső

Lajstromszám: 78112          
Bejelentés dátuma: 151812    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Szerelék lőfegyverek irányzó készülékeihez, a sötétben való célzás lehetővé tételéhez
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság
Feltaláló: Máry Dezső

Lajstromszám: 79584          
Bejelentés dátuma: 190430    Státusz: átruházás
Szabadalmi osztály: IX/f
Cím: Projectofon
Bejelentő feltaláló: Mihályi Dénes, gépészmérnök hallgató, Budapest, HU

Lajstromszám: 79764          
Bejelentés dátuma: 180926    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: XIX/c
Cím: Irányzó készülék tűzelöfegyverekhez, mozgó célok ellen
Bejelentő feltaláló: Neuhold Komél, gyárigazgató, Budapest, HU

Lajstromszám: 79806          
Bejelentés dátuma: 181026    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Villamos állító-berendezés
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság

Lajstromszám: 79807          
Bejelentés dátuma: 200316    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Vasúti ütközőbak
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság

Lajstromszám: 79827          
Bejelentés dátuma: 180321    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: XIX/a
Cím: Védőszerkezet kézi lőfegyverek závárzataihoz
Bejelentő feltaláló: Neuhold Kornél, gyárigazgató, Budapest, HU

Lajstromszám: 80427          
Bejelentés dátuma: 201019    Státusz: licencia
Szabadalmi osztály: XVI/c
Cím: ötvözet váltópénz előállítására
Bejelentő: Berndorfer Metallwarenfabrik Arthur Krupp G, Berndorf, XX

Lajstromszám: 81886          
Bejelentés dátuma: 191027    Státusz: átruházás
Szabadalmi osztály: VII/d
Cím: Berendezés hangvillák rezgésszámának befolyásolására és velük hajtott fonikus kerékkel működő berendezések módosítására, ill. szinkronizálására
Bejelentő feltaláló: Mihály Dénes, okl. gépészmérnök, Budapest, HU

Lajstromszám:  82367         
Bejelentés dátuma: 200616    Státusz: átruházás
Szabadalmi osztály: VII/j
Cím: Elektromos fényzár képek elektromos úton, távolba való átvitelére szolgáló készülékekhez
Bejelentő feltaláló: Mihály Dénes, okl. gépészmérnök, Budapest, HU

Lajstromszám:  82409         
Bejelentés dátuma: 170825    Státusz: átruházás
Szabadalmi osztály: VlI/j
Cím: Berendezés tetszőleges objektumok tetszőleges távolságban való láthatóvá tételére, elektromos úton működő felvevő és leadó készülékekkel
Bejelentő feltaláló: Mihály Dénes, műegyetemi hallgató, Budapest, HU

Lajstromszám: 82473          
Bejelentés dátuma: 191027    Státusz: átruházás
Szabadalmi osztály: VII/j
Cím: Oszcillográfok alkalmazása képeknek elektromos úton a távolba való átvitelére szolgáló készülékekhez, különösen távolba látókhoz.
Bejelentő feltaláló: Mihály Dénes, okl. gépészmérnök, Budapest, HU

Lajstromszám: 82549          
Bejelentés dátuma: 210831    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Biztosító fali kapcsolószekrény, villamos vezetékekhez
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság

Lajstromszám: 82684          
Bejelentés dátuma: 191024    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: VII/j
Cím: Újítások oszcillográfokon
Bejelentő feltaláló: Mihály Dénes, okl. gépészmérnök, Budapest, HU

Lajstromszám: 82877          
Bejelentés dátuma: 191024    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Beállítható célgömb lőfegyverek irányzó készülékeinek a sötétben való célzást lehetővé tevő szerelékeihez
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság Feltaláló: Máry Dezső

Lajstromszám: 83573          
Bejelentés dátuma: 210910    Státusz: átruházás
Szabadalmi osztály: IX/h
Cím: Stereoskopikus mozgófényképek és felvevőkészülék azoknak előállítására
Bejelentő feltaláló: Mihály Dénes, okl. gépészmérnök, Budapest, HU

Lajstromszám: 83538          
Bejelentés dátuma: 210910    Státusz: átruházás
Szabadalmi osztály: IX/h
Cím: Természetes színű mozgófényképek és eljárás azoknak előállítására
Bejelentő feltaláló: Mihály Dénes, okl. gépészmérnök, Budapest, HU

Lajstromszám: 84560          
Bejelentés dátuma: 210826    Státusz: licencia
Szabadalmi osztály: VII/j
Cím: Berendezés nagy frekvenciájú rezgésekkel való telefonáláshoz
Bejelentő: Deutsche Telefonwerke GmbH, Berlin, DE

Lajstromszám: 84561          
Bejelentés dátuma: 211014    Státusz: licencia
Szabadalmi osztály: VII/j
Cím: Berendezés nagy frekvenciájú rezgések létesítésére, különösen a hírközvetítés számára
Bejelentő: Deutsche Telefonwerke GmbH, Berlin, DE

Lajstromszám: 84931          
Bejelentés dátuma: 220930    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Telefonhallgató
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság

Lajstromszám: 85404          
Bejelentés dátuma: 230102    Státusz: átruházás
Szabadalmi osztály: VII/j
Cím: Képbontó és ősszeállító berendezés képtávírókhoz, főleg távolbalátókhoz
Bejelentő feltaláló: Mihály Dénes, okl. gépészmérnök, Budapest, HU

Lajstromszám: 86531          
Bejelentés dátuma: 210531    Státusz: átruházás
Szabadalmi osztály: IX/h
Cím: Újítás fotofonografokon
Bejelentő feltaláló: Mihály Dénes, okl. gépészmérnök, Budapest, HU

Lajstromszám: 87747          
Bejelentés dátuma: 210113    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Vezetőcsiga huzalvezetékekhez
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság

Lajstromszám: 89124           
Bejelentés dátuma: 241018    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Egyetemes alapzat többdugaszos csatlakozó kontaktussal
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság

Lajstromszám: 90714           
Bejelentés dátuma: 210620    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Vezetőcsiga huzalvezetékeken
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság

Lajstromszám: 90715       
Bejelentés dátuma: 250422    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Mikrofon
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság

Lajstromszám: 91057          
Bejelentés dátuma: 241227    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Felvágható váltóállító-emeltyű és függőségi berendezés
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság

Lajstromszám: 91488           
Bejelentés dátuma: 240723    Státusz: licencia
Szabadalmi osztály: Va/2
Cím: Függőségi berendezés állítókészülékeken az előjelzőnek kényszer-működtetésére
Bejelentő: Südbahnwerke G, Wien, AT

Lajstromszám: 91610           
Bejelentés dátuma: 251007    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Villamos váltóállító berendezés villamosvasutak részére
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság

Lajstromszám:92614           
Bejelentés dátuma: 260604    Státusz: bejelentő

Szabadalmi osztály:
Cím: Jelzőkészülék az utcai forgalom szabályzására
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság; Krolupper József Vasúti jelzőlámpa-, Fém- és Bádogárugyár Rt.

Lajstromszám: 92615           
Bejelentés dátuma: 260604    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Kapcsoló berendezés vasúti jelzőkészülékekhez
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság

Lajstromszám: 92616           
Bejelentés dátuma: 260626    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Jelzőberendezés útkereszteződésekhez
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság

Lajstromszám: 92617           
Bejelentés dátuma: 260626    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Rögzítőszerkezet váltók csúcssíneihez
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság

Lajstromszám: 92827           
Bejelentés dátuma: 260626    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Önmüködő áramkikapcsoló
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság

Lajstromszám: 92993           
Bejelentés dátuma: 260828    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Kristálydetektor
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság

Lajstromszám: 93035          
Bejelentés dátuma: 260717    Státusz: licencia
Szabadalmi osztály: XI/a
Cím: Javítások oldható kötéseken
Bejelentő: Lightning Fasteners Limited, Birmingham, US

Lajstromszám: 93532  Alapszám:  T03833                    
Bejelentés dátuma: 261019    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Színes nappali fényjelző
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság

Lajstromszám: 94037   Alapszám: T03810                    
Bejelentés dátuma: 260810    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Erősítő berendezés rádió célokra
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság

Lajstromszám: 94055   Alapszám: M08387            
Bejelentés dátuma: 260916    Státusz: átruházás
Szabadalmi osztály: IX/d
Cím: Többszörős telefon

Lajstromszám: 94598    Alapszám: 512189                  
Bejelentés dátuma: 27052    Státusz: átruházás
Szabadalmi osztály: VII/j
Cím: Villamos gyújtószerkezet
Bejelentő: Sirius Művek Akkumulátor és Elemgyár RT,Budapest, HU

Lajstromszám: 94599   Alapszám: T03895                    
Bejelentés dátuma: 270308    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: I
Cím: Váltórögzítő kampós zár
Bejelentő: Telefongyár RT

Lajstromszám: 95064   Alapszám: S12163                     
Bejelentés dátuma: 270430    Státusz: licencia
Szabadalmi osztály: Va/2
Cím: Lemezből sajtolt kengyel vasúti biztosító berendezések huzalvezető görgői számára
Bejelentő: Südbahwerke AG, Wien, AT

Lajstromszám: 95792   Alapszám: T03802                    
Bejelentés dátuma: 260717    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Váltóáramú berendezés villamos üzemű vasutak részére
Bejelentő: Telefongyár RT,

Lajstromszám: 97122    Alapszám: T04089                  
Bejelentés dátuma: 280511    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Forgó kondenzátor rádiókészülékek számára
Bejelentő Telefongyár RT.

Lajstromszám: 97283   Alapszám: T04080                   
Bejelentés dátuma: 280428    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Detektor
Bejelentő: Telefongyár RT.

Lajstromszám: 98145   Alapszám: T04106                    
Bejelentés dátuma: 280622    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Pályaszinti keresztezést jelző berendezés
Bejelentő: Telefongyár RT.

Lajstromszám: 99158   Alapszám: T04194                     
Bejelentés dátuma: 281130    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Kikapcsoló biztosíték
Bejelentő: Telefongyár RT.

Lajstromszám: 99657   Alapszám: T04172                    
Bejelentés dátuma: 281025    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Kikapcsoló biztosíték kapcsolóemelővel
Bejelentő: Telefongyár RT.

Lajstromszám: 101454    Alapszám: S13489            
Bejelentés dátuma: 300131    Státusz: licencia
Szabadalmi osztály: V/a/l
Cím: Háromállású váltó hajtószerkezet, kapcsolatban három állású váltó állítóművel
Bejelentő: Südbahnwerke AG, Wien, AT

Lajstromszám: 101451          
Bejelentés dátuma: 291214    Státusz: átruházás
Szabadalmi osztály: VII/j
Cím: Lemezelektródás parázslólámpa, különösen távolbalátó készülékekhez
Bejelentő feltaláló: Mihály Dénes, okl. gépészmérnök, Berlin-Wilmesdorf,

Lajstromszám: 102311          
Bejelentés dátuma: 291214    Státusz: átruházás
Szabadalmi osztály: VII/j
Cím: Távolbalátó vetítőkészülék
Bejelentő feltaláló: Mihály Dénes, okl. gépészmérnök, Berlin-Wilmesdorf, DE

Lajstromszám: 102498          
Bejelentés dátuma: 300915    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Lángbiztos edény begyúlás ellen
Bejelentő: Telefongyár RT.

Lajstromszám: 1052513          
Bejelentés dátuma: 291214    Státusz: átruházás
Szabadalmi osztály: VII/j
Cím: Távolbalátó készűlékhez való képbontó és összetevő tárcsa
Bejelentő feltaláló: Mihály Dénes, okl. gépészmérnök, Berlin-Wilmesdorf, DE

Lajstromszám: 102630          
Bejelentés dátuma: 291214    Státusz: átruházás
Szabadalmi osztály: VII/g
Cím: Készülék szinkronmotorok indítására
Bejelentő feltaláló: Mihály Dénes, okl. gépészmérnök, Berlin-Wilmesdorf, DE

Lajstromszám: 102759   Alapszám: T04505                   
Bejelentés dátuma: 300528    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Beszállást letiltó jelzőberendezés közúti vasutakhoz
Bejelentő: Telefongyár RT.

Lajstromszám: 101451    Alapszám: M09156                  
Bejelentés dátuma: 291214    Státusz: átruházás
Szabadalmi osztály: VII/j
Cím: Lemezelektródás parázslólámpa, különösen távolbalátó készülékekhez
Bejelentő feltaláló: Mihály Dénes, okl. gépészmérnök, Berlin-Wilmesdorf, DE

Lajstromszám: 103047          
Bejelentés dátuma: 280522    Státusz: átruházás
Szabadalmi osztály: VII/j
Cím: Eljárás villócsövek fényreléként való használatra Bejelentő feltaláló: Mihály Dénes, okl. gépészmérnök, Berlin-Wilmesdorf, DE

Lajstromszám: 103892          
Bejelentés dátuma: 280522    Státusz: átruházás
Szabadalmi osztály: VII/j
Cím: Távolbalátó vevőkészülék fonikus kerék által hajtott Nipkow-féle képősszeállító tárcsával
Bejelentő feltaláló: Mihály Dénes, okl. gépészmérnök, Berlin-Wilmesdorf, DE

Lajstromszám: 103958    Alapszám: T04654                   
Bejelentés dátuma: 310423    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Egyenesben mozgó szalagskála rádiókészülékek forgatható hangoló elemeihez
Bejelentő: Telefongyár RT.

Lajstromszám: 104134    Alapszám: M09414                
Bejelentés dátuma: 301112    Státusz: átruházás
Szabadalmi osztály: V I I/j
Cím: Képátvevő berendezés
Bejelentő feltaláló: Mihály Dénes, okl. gépészmérnök,Berlin-Wilmesdorf, DE; Reichenheim Ottó dr. egyetemi tanár, Berlin; Lau Ernő dr. kormánytanácsos, Berlin-Karow, D; Kutassy Ágoston dr., mérnök, London, GB
Lajstromszám: 104138          
Bejelentés dátuma: 310204 Státusz: licencia
Szabadalmi osztály: V/a/2
Cím: Két-hatrészű állvány vasúti biztosító berendezések terelő gőrgőihez
Bejelentő: Südbahnwerke G, Wien, AT

Lajstromszám: 104431          
Bejelentés dátuma: 310205    Státusz: licencia
Szabadalmi osztály: V/a/1
Cím: Háromállású váltóállító-emelő az állító emelő középhelyzetében szabadon mozgatható emelővassal
Bejelentő: Südbahnwerke G, Wien, AT

Lajstromszám: 104947          
Bejelentés dátuma: 301213    Státusz: licencia
Szabadalmi osztály: XVI/d
Cím: Oldható megerősítő szerkezet és eljárás annak előállítására
Bejelentő: Lightning Fasteners Limited, Birmingham, US

Lajstromszám: 105296          
Bejelentés dátuma: 310420    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: XVI/d
Cím: Kampózár vasúti váltókhoz
Bejelentő: Telefongyár RT.

Lajstromszám: 105496   Alapszám: T04616                    
Bejelentés dátuma: 310207    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: XVl/d
Cím: Felvág ható váltózár
Bejelentő: Telefongyár RT.

Lajstromszám: 105552   Alapszám: K11416                   
Bejelentés dátuma: 310321    Státusz: licencia
Szabadalmi osztály: XVIII/a; IV/ i
Cím: Rozsdamentes acélból való üst és edény
Bejelentő: Berndorfer Metallwarenfabrik Arthur Krupp G,Berndorf, XX

Lajstromszám: 105871    Alapszám: L06154                 
Bejelentés dátuma: 301216    Státusz: licencia
Szabadalmi osztály: XVI/a
Cím: Tolóka útján működtetett megerősítő szerkezet
Bejelentő: Lightning Fasteners Limited, Birmingham, US

Lajstromszám:105680  Alapszám:T04752                     
Bejelentés dátuma: 311224    Státusz: bejelentő

Szabadalmi osztály:
Cím: Elektromágneses hajtómű
Bejelentő: Telefongyár RT

Lajstromszám: 106695   Alapszám: T04718                    
Bejelentés dátuma: 310923    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Távkapcsoló
Bejelentő: Telefongyár RT.

Lajstromszám: 106696    Alapszám: T04748                  
Bejelentés dátuma: 311214    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Váltóállító szerkezet precíziós jelzőlámpával
Bejelentő: Telefongyár RT

Lajstromszám: 106731   Alapszám: T04727                   
Bejelentés dátuma: 311026    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím; Biztonsági elreteszelő készülék légfék-berendezésekhez
Bejelentő: Telefongyár RT

Lajstromszám: 107293   Alapszám: M09830                 
Bejelentés dátuma: 320906    Státusz: átruházás
Szabadalmi osztály: VII/f
Cím: Kontaktusszerkezet kapcsoló-órákhoz
Bejelentő: Marx és Grossmann, Budapest, HU

Lajstromszám: 108354    Alapszám: L06394                  
Bejelentés dátuma: 321007    Státusz: licencia
Szabadalmi osztály: I/ i
Cím: Csúszóreteszzár és eljárás annak előállítására
Bejelentő: Lightning Fasteners Limited, Birmingham, US
Lajstromszám:109576  Alapszám:T04951                     
Bejelentés dátuma: 330208    Státusz: bejelentő

Szabadalmi osztály:
Cím: Logar-tárcsa
Bejelentő: Telefongyár RT.

Lajstromszám: 109956    Alapszám: T05006                  
Bejelentés dátuma: 330616    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Érmegyűjtő és számláló persely
Bejelentő: Telefongyár RT

Lajstromszám: 110260   Alapszám: L06448                    
Bejelentés dátuma: 330311    Státusz: licencia
Szabadalmi osztály: I/ i
Cím: Csúszóretesztár
Bejelentő: Lightning Fasteners Limited, Birmingham, US

Lajstromszám:110420  Alapszám:T05081                     
Bejelentés dátuma: 331107    Státusz: bejelentő

Szabadalmi osztály: XVI/d
Cím: Tejkimérő szerkezet
Bejelentő: Telefongyár RT

Lajstromszám: 110558   Alapszám: T04956                    
Bejelentés dátuma: 330228    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Berendezés optikai és akusztikai reklám önműködő bemutatására
Bejelentő: Telefongyár RT

Lajstromszám:110640  Alapszám:T05038                     
Bejelentés dátuma: 330814    Státusz: bejelentő

Szabadalmi osztály:
Cím: Gyújtógyertya-elektróda
Bejelentő: Telefongyár RT

Lajstromszám:110659  Alapszám:T05131                     
Bejelentés dátuma: 340115    Státusz: bejelentő

Szabadalmi osztály:
Cím: Útmérő készülék
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság

Lajstromszám: 111185   Alapszám: T05040                    
Bejelentés dátuma: 330817    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Érmegyűjtő és számláló persely
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság

Lajstromszám:111357  Alapszám:T052                         
Bejelentés dátuma: 331007    Státusz: bejelentő

Szabadalmi osztály:
Cím: Szerkezet, eljárás és berendezés különösen tejeskannák leplombálásához
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság

Lajstromszám: 112095  Alapszám: T05243                     
Bejelentés dátuma: 340620    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Vanalvédő berendezés
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság

Lajstromszám: 112576  Alapszám:T05049                              
Bejelentés dátuma: 340423    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Egyetemes rádióvevő-, hangfilm- és képes hangfilm reprodukció, valamint gramofonerősítő berendezés
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság

Lajstromszám: 112797   Alapszám: T05310                    
Bejelentés dátuma: 341016    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Önműködő kikapcsoló biztosíték höelemmel és gátló szerkezettel
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság

Lajstromszám: 113237   Alapszám: T05334                   
Bejelentés dátuma: 341122    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Filmvetítö gép
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság

Lajstromszám: 113737   Alapszám: T05398                    
Bejelentés dátuma: 350212    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Kötélkerék és eljárás előállítása
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság

Lajstromszám: 113836   Alapszám:  T05440                   
Bejelentés dátuma: 350425    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Lyukasztó- és bélyegzőgép
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság

Lajstromszám:114236 Alapszám:T05359                      
Bejelentés dátuma: 341219    Státusz: bejelentő

Szabadalmi osztály:
Cím: Szeszgázfőző
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság

Lajstromszám: 115752   Alapszám: L07041                     
Bejelentés dátuma: 360211    Státusz: licencia
Szabadalmi osztály: I/ i; VIIl/d; XVI/ d
Cím: Eljárás és gép húzózárak előállítására
Bejelentő: Lightning Fasteners Ltd., Birmingham, GB

Lajstromszám: 116140   Alapszám: T05638                    
Bejelentés dátuma: 360215    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Drótsodró szerkezet
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság

Lajstromszám: 116869  Alapszám: T05774                      
Bejelentés dátuma: 360805    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Szikraközös gerjesztésű, fogászati diatermiás készülék állandó feszültség szerinti adagolásra
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság

Lajstromszám:116936 Alapszám:T05671                      
Bejelentés dátuma: 360331    Státusz: bejelentő

Szabadalmi osztály:
Cím: Helyben állítható központi váltóállító és vele egyesített retesz-szerkezet
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság

Lajstromszám:119855   Alapszám:T06131                   
Bejelentés dátuma: 380226    Státusz: bejelentő

Szabadalmi osztály:
Cím: Eljárás és készülék lyukkártyás könyvelőgépeknél lyukkártyás hibás lyukasztások megállapítására és jelzésére
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság

Lajstromszám: 121396   Alapszám: T06148                    
Bejelentés dátuma: 380321    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Eljárás erösítők torzításának kompenzálására
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság

Lajstromszám: 123112   Alapszám: M11220                  
Bejelentés dátuma: 380201    Státusz: licencia
Szabadalmi osztály:
Cím: Lánckapcsolat hívások szétosztására
Bejelentő: Mix Genest AG

Lajstromszám: 124896   Alapszám: T06356                   
Bejelentés dátuma: 390419    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Sebességváltómű
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság

Lajstromszám: 124897  Alapszám: T06357                     
Bejelentés dátuma: 390419    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Járműre szerelt laboratórium
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság

Lajstromszám: 124957   Alapszám: T06358                             
Bejelentés dátuma: 390424    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Sínkontaktus-kapcsolás vasúti blokkbiztosító berendezések villamos blokkzáraihoz vagy egyéb villamos készülékeihez
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság

Lajstromszám: 125021   Alapszám:L07820                             
Bejelentés dátuma: 390421    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: V/ d/2
Cím: Eljárás és készülék porlasztóanyagok és a levegő vagy egyéb gázok szállókeverékének előállítására
Bejelentő feltaláló: Neuhold Kornél, nyug. vezérigazgató,Budapest, HU

Lajstromszám: 125489   Alapszám: T05693                    
Bejelentés dátuma: 360423    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Blokkzár-kapcsolás előrevizsgált áramkörökkel
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság

Lajstromszám: 126289  Alapszám: T06392                     
Bejelentés dátuma: 390724    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Egyetemes, huzalvezetékes állítószerkezet vasúti jelzőihöz
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság

Lajstromszám: 126359    Alapszám: L08033                  
Bejelentés dátuma: 321014    Státusz: licencia
Szabadalmi osztály: I/ i
Cím: Eljárás húzózárak előállítására
Bejelentő: Lightning Fasteners Ltd., Birmingham, GB
Lajstromszám: 127727   Alapszám: L08034                    
Bejelentés dátuma: 331103    Státusz: licencia
Szabadalmi osztály: I/ i
Cím: Eljárás húzózártagok előállítására
Bejelentő: Lightning Fasteners Ltd., Birmingham, GB

Lajstromszám: 130737  Alapszám: T06637                
Bejelentés dátuma: 410311    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Időzített, szelektív ködfénylámpás jelzőberendezés
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság

Lajstromszám: 132478  Alapszám: M12589                     
Bejelentés dátuma: 370319    Státusz: licencia
Szabadalmi osztály:
Cím: Kapcsolási elrendezés önműködő vagy félig önműködő mellékállomásos berendezésekhez
Bejelentő: Mix Genest AG

Lajstromszám: 133243  Alapszám: M12540                     
Bejelentés dátuma: 421128    Státusz: licencia
Szabadalmi osztály:
Cím: Kapcsolási elrendezés választókkal felszerelt mellékállomásos távbeszélő berendezésekhez
Bejelentő: Mix Genest AG

Lajstromszám: 138653   Alapszám: T07459                    
Bejelentés dátuma: 470806    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Rögzítő tok, főleg díszítő zászlók rúdjaihoz
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság

Lajstromszám:  139361  Alapszám: T07445                    
Bejelentés dátuma: 470510    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Kapcsolás ellenütemű erősítők minőségének javítására
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság

Lajstromszám:141183 Alapszám:T07504                       
Bejelentés dátuma: 480422    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:    
Cím: Mágneses távbeszélö hallgató, két rezonátorkamrával    
Bejelentő: Telefongyár N.V.    

Lajstromszám:142860 Alapszám:B00250                     
Bejelentés dátuma: 510924    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:    
Cím: Összeg-, ill. különbségképzö villamos távmérő berendezés     
Bejelentő: Magyar Állam, Telefongyár    
Feltaláló: Botló Vendel Luczák Béla Nádas Tibor    

Lajstromszám:142878 Alapszám:B00242                     
Bejelentés dátuma: 510801    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:    
Cím: Távmérő berendezés áramerösség és feszültség mérésére     
Bejelentő: Telefongyár Részvénytársaság    
Feltaláló: Botló Vendel, Nádas Tibor    

Lajstromszám:142879  Alapszám:B00249                 
Bejelentés dátuma: 510924    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:    
Cím: Energiairányt is mutató távmérő berendezés    
Bejelentő: Magyar Állam, Telefongyár    
Feltaláló: Botló Vendel Luczák Béla Nádas Tibor    

Lajstromszám:143591 Alapszám:CE0212                     
Bejelentés dátuma: 540612    Státusz: licencia
Szabadalmi osztály:    
Cím: Telefonkészülék belső elrendezése     
Bejelentő: Beloiannisz Híradástechnikai Gyár.     
Feltaláló: Czeglédy György    

Lajstromszám:144085 Alapszám:TO0346                     
Bejelentés dátuma: 550808    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:    
Cím: Permanens mágnessel ellátott áramfejlesztő    
Bejelentő: Magyar Állam, Telefongyár    
Feltaláló: Tóthfalussy József, Szilvássy Andor, Kircsánszky Kálmán, Hetessy István, Merényi Ödön, Káposztás György,Tábor Mihály    

Lajstromszám: 144489  Alapszám:H00447                   
Bejelentés dátuma: 560726    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Elektronikus torzításmérő híradástechnikai berendezések vizsgálatára    
Bejelentö: Magyar Állam, Telefongyár    
Feltaláló: Horváth László

Lajstromszám:145941 Alapszám: EE0552                    
Bejelentés dátuma: 580606    Státusz: licencia
Szabadalmi osztály: 21 a4 1-13    
Cím: Kristálytartó állvány    
Bejelentő: Elektronikus Mérőkészülékek Gyára, Budapest, HU    
Feltaláló: Ekker Béla, kutatómérnök, Budapest, HU    

Lajstromszám:146081 Alapszám: SE0794                    
Bejelentés dátuma: 571107    Státusz: átruházás
Szabadalmi osztály: 42 g 17-20    
Cím: Szalagtovábbító mű, különösen magnetofon készülékhez    
Bejelentő feltaláló: Stella István, mérnök, HU    

Lajstromszám:146490 Alapszám: TA0440                    
Bejelentés dátuma: 580619    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:    
Cím: Szikramentes telefon    
Bejelentő: Haditechnikai Intézet, Telefongyár    
Feltaláló: Huber Gyula, Tábor Mihály    

Lajstromszám:146511 Alapszám: HA0554                   
Bejelentés dátuma: 580704    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:    
Cím: Távbeszélő készülék
Bejelentő: Haditechnikai Intézet, Telefongyár    
Feltaláló: Huber Gyula, Tábor Mihály

Lajstromszám:146567 Alapszám: EE0580                   
Bejelentés dátuma: 580923    Státusz: licencia
Szabadalmi osztály:    
Cím: Igen vékony huzalvégek szegecsfejszerű kiképzésére eljárás és berendezés    
Bejelentö: Elektronikus Mérőműszerek Gyára    
Feltaláló: Ekker Béla, Görög László

Lajstromszám: 146645 Alapszám: TA0444                  
Bejelentés dátuma: 580710    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:    
Cím: Transzduktoros önszaggató áramkörű berendezés lüktető villamos-teljesítmény előállítására    
Bejelentö: Telefongyár     
 Feltaláló: Tábor Mihály

Lajstromszám: 146916 Alapszám: OI0034                   
Bejelentés dátuma: 590326    Státusz: licencia
Szabadalmi osztály:    
Cím: Átkapcsoló, ill. hullámsáv-váltó nyomtatott áramkörökhöz     
Bejelentő: Orion Rádió és Villamossági Vállalat    
Feltaláló: Lun Károly, Nagy Ervin, Papp László, Szabó Géza, Vereczky László

Lajstromszám: 147660 Alapszám:BU0197                  
Bejelentés dátuma: 590112    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:    
Cím: Tranzisztoros vételerösítő távbeszélő készülékhez    
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló:Jutasi István

Lajstromszám: 147764 Alapszám: BU0176                 
Bejelentés dátuma: 580605    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:    
Cím: Pénzbedobós távbeszélő berendezés     
Bejelentő: Telefongyár     
Feltaláló: Steffens Oszkár

Lajstromszám:147766  Alapszám: BU0198                   
Bejelentés dátuma: 590112    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:    
Cím: Tranzlsztoros adáserősítő távbeszélő készülékhez    
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Jutasi István

Lajstromszám:147806  Alapszám: LA0446                  
Bejelentés dátuma: 590409    Státusz: licencia
Szabadalmi osztály: 80 d    
Cím: Eljárás kvarctömbök mechanikus szeletelésére     
Bejelentő feltaláló: Lantos Antal, esztergályos, Budapest, HU; Várfoki József, technikus, Budapest, HU; Bottka Zoltán, művezető, Budapest, HU; Magyar László, osztályvezető, Budapest, HU    

Lajstromszám: 147867  Alapszám: BU0217 
Bejelentés dátuma: 590810    Státusz: licencia
Szabadalmi osztály:    
Cím: Kapcsolás távíróközpontokban végződő távolsági távgépíróállamások összeköttetésére    
Bejelentö: BUDAVOX, Budapesti Híradástechnikai Vállalat     
Feltaláló: Tímár István

Lajstromszám: 147868  Alapszám: BU0221            
Bejelentés dátuma: 590917    Státusz: licencia
Szabadalmi osztály:    
Cím: Eljárás fémtesten keresztül elektromosan szigetelt, légmentesen lezárt olaj és gáz ellen tömített átvezetés előállítására    
Bejelentö: BUDAVOX, Budapesti Híradástechnikai Vállalat    
Feltaláló: Kertész Ferenc, Réthy Eszter

Lajstromszám: 147898 Alapszám: GO0707                  
Bejelentés dátuma: 590724    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:    
Cím: Mágneses programvezérlő készülék
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Grosits Gusztáv, Hetesi István, Maróti Béla

Lajstromszám:147961  Alapszám: TE0232               
Bejelentés dátuma: 591119    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:    
Cím: Vasúti gurító-berendezés automatikus vágányút-tárolóval     
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Székely-Dobi Sándor

Lajstromszám:147985 Alapszám:BU0219                      
Bejelentés dátuma: 590902    Státusz: licencia
Szabadalmi osztály:    
Cím: Kapcsolás egyszeresáramú távírójelek kettösáramú jelekké és/vagy kettősáramú jelek egyszeresáramú távírójelekké történő átalakítására    
Bejelentő: BUDAVOX, Budapesti Híradástechnikai Vállalat     
Feltaláló: Timár István

Lajstromszám: 148080 Alapszám: EE0713                    
Bejelentés dátuma: 591120    Státusz: átruházás
Szabadalmi osztály: 21 c 58-62; 42m 10-16    
Cím: Szerszámgépek programvezérlése gyors működésű mágneses memóriával    
Bejelentő feltaláló: Edelényi László dr., mérnök, Budapest, HU; Hatvany József, fizikus, Budapest, HU; Ladó László dr., főrevizor, Budapest, HU    

Lajstromszám: 148149 Alapszám: SE0955                  
Bejelentés dátuma: 591107    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:    
Cím: Kódtovábbító áramkör    
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Székely-Dobi Sándor

Lajstromszám:148327 Alapszám: TE0234                    
Bejelentés dátuma: 600118    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:    
Cím: Film és filmkapu védőpilla keskenyfilm-vetítő gépekhez    
Bejelentö: Telefongyár    
Feltaláló: Balogh László

Lajstromszám:148385  Alapszám: EE0739                   
Bejelentés dátuma: 600217    Státusz: licencia
Szabadalmi osztály: 21 a4 1-13    
Cím: Kristálytartó állvány    
Bejelentő: Elektronikus Mérőkészülékek Gyára, Budapest, HU    
Feltaláló: Ekker Béla, kutatómérnök, Budapest, (HU)

Lajstromszám:148547  Alapszám:  TE02409                   
Bejelentés dátuma: 600314    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:    
Cím: Mágneses csatolású gépmozgásjelző készülék    
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Tábor Mihály

Lajstromszám:148778  Alapszám:5E0720                     
Bejelentés dátuma: 561003    Státusz: átruházás
Szabadalmi osztály: 42 g 21-22    
Cím: Magnetofon szerkezet    
Bejelentő feltaláló: Stella István, mérnök    

Lajstromszám:148582   Alapszám:EE0724                    
Bejelentés dátuma: 591223    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:    
Cím: Elektronikus decimál-bináris konverter és számolómű     
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Edelényi László, Lada László

Lajstromszám:149011   Alapszám:TA0563                    
Bejelentés dátuma: 600702    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:    
Cím: Vasúti sínáramkör     
Bejelentő: Telefongyár     
Feltaláló: Tábor Mihály

Lajstromszám:149016   Alapszám:TE0239           
Bejelentés dátuma: 600301    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:
Cím: Kapcsolás rádiókészülékek hangolásjelző csövének lemezjátszó erősítőként való felhasználására
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Bánsághi László Keczkés László Tarba János    

Lajstromszám:149177    Alapszám:TE0258                   
Bejelentés dátuma: 601012    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:    
Cím: Hallásjavító készűlék     
Bejelentő: Telefongyár     
Feltaláló: Somogyi János

Lajstromszám:149520  Alapszám:BO0626                     
Bejelentés dátuma: 670910    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:    
Cím: Kézibeszélő     
Bejelentő: Telefongyár     
Feltaláló: Bozzay Dezső

Lajstromszám:149814   Alapszám:EE0681                     
Bejelentés dátuma: 590703    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:    
Cím: Távvezérlésű elektronikus (könyvelési) adatgyűjtő és számoló berendezés    
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Edelényi László Ladó László

Lájstromszám:149941  Alapszám:EE0552                      
Bejelentés dátuma: 580606    Státusz: licencia
Szabadalmi osztály:    
Cím: Kristálytartó állvány    
Bejelentő: Elektronikus Mérőkészülékek Gyára     
Feltaláló:Ekker Béla

Lajstromszám: 149952   Alapszám: HO0666                    
Bejelentés dátuma: 601123    Státusz: licencia
Szabadalmi osztály:    
Cím: Távjelző berendezés, különösen távíró információk átvitelére     
Bejelentő: BUDAVOX, Budapesti Híradástechnikai Vállalat    
Feltaláló:Horváth László Sáfár Zoltán Timár István

Lajstromszám:150090   Alapszám:EE0838                     
Bejelentés dátuma: 610127    Státusz: licencia
Szabadalmi osztály:    
Cím: Hajlítórezgő kristályok elektróda-elrendezése     
Bejelentő: Elektronikus Mérőkészülékek Gyára     
Feltaláló: Ekker Béla

Lájstromszám:150309  Alapszám:BU0252                      
Bejelentés dátuma: 600207    Státusz: licencia
Szabadalmi osztály: B23k    
Cím: Eljárás aluminium, vagy túlnyomó részben aluminumot tar tartalmazó ötvözetek korróziómentes lágyforrasztására    
Bejelentő: BUDAVOX, Budapesti Híradástechnikai Vállalat     
Feltaláló:Polereczky Gábor

Lajstromszám:150310    Alapszám:BU0255                    
Bejelentés dátuma: 610224    Státusz: licencia
Szabadalmi osztály: B23k    
Cím: Eljárás aluminium, vagy túlnyomó részben aluminumot tar tartalmazó ötvözetek mártás útján történő felületi ötvözésére és lágyforrasztás előkészítésére    
Bejelentő: BUDAVOX, Budapesti Híradástechnikai Vállalat     
Feltaláló: Polereczky Gábor

Lajstromszám:150311  Alapszám:BU0262                     
Bejelentés dátuma: 610509    Státusz: licencia
Szabadalmi osztály: C23c    
Cím: Eljárás palláduim, vagy ezzel bevont fémtárgyak korróziómentes előónozására    
Bejelentő: BUDAVOX, Budapesti Híradástechnikai Vállalat    
Feltaláló: Rádai Sándor, Varga Sándor, Polereczky Gábor    

Lajstromszám:150533   Alapszám:BU0281                     
Bejelentés dátuma: 620131    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: H04m    
Cím: Dinamika szabályozó kapcsolás    
Bejelentő: BUDAVOX, Budapesti Híradástechnikai Vállalat, Telefongyár    
Feltaláló: Lehoczki András, Somogyi János

Lajstromszám:151235  Alapszám:TE0295                      
Bejelentés dátuma: 610915    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: H03b    
Cím: Munkapont stabilizáló kapcsolás rádióvevő készülékek önrezgő keverő fokozatában    
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló:Varga Mihály Ördög István

Lajstromszám:151268  Alapszám:EE0861                      
Bejelentés dátuma: 610428    Státusz: átruházás
Szabadalmi osztály: H04m    
Cím: Nagyérzékenységű, gyengeáramú törpejelfogó     
Bejelentő: Elektromechanlkai Vállalat     
Feltaláló: Simon Ferenc

Lajstromszám:151415   Alapszám:TE0318                     
Bejelentés dátuma: 620620    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: B611    
Cím: Kapcsolási elrendezés vasúti sináramkörökhöz, fázismodulált jelek vételére    
Bejelentő: Telefongyár     
Feltaláló:Tábor Mihály

Lajstromszám:151416  Alapszám:TE0319                      
Bejelentés dátuma: 620620    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: H01 h: G611    
Cím: Eljárás vasúti sínáramkör jóságtényezőjének javítására     
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló:Tábor Mihály

Lajstromszám:151483  Alapszám:EE0865                      
Bejelentés dátuma: 610512    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: H03h    
Cím: Elektróda-elrendezés lker-kivitelű harmonikus kristályok számára    
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Szlávy Aladár Boglár Gyula

Lajstromszám:151505   Alapszám:SA1400                     
Bejelentés dátuma: 611219    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: H03b    
Cím: Eljárás piezoelektromos rezgőelemek vastagság mérettői függő frekvenciájának, ill. vastagság-méretének az optikai csiszolás során való mérésére és berendezés ezen eljárás lefolytatására    
Bejelentő: Telefongyár     
Feltaláló: Szlávy Aladár

Lajstromszám:151559   Alapszám:BU0286                    
Bejelentés dátuma: 620925    Státusz: átruházás
Szabadalmi osztály: H03b: H03m    
Cím: Zajgenerátor beszéd, zene, távíró- vagy egyéb információk átvitelére szolgáló berendezések vizsgálatára    
Bejelentő: BUDAVOX, Budapesti Híradástechnikai Vállalat    
Feltaláló: Jutasi István Sáfár Zoltán

Lajstromszám:151794  Alapszám:TE0309                    
Bejelentés dátuma: 61 1212    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: H03k    
Cím: Takarék-kapcsolású, kondenzátor tárolású, dinamikus billenőkör és szinkronizáló kapcsolás    
Bejelentő: Telefongyár     
Feltaláló:Bánhegyi Ottó

Lajstromszám:151913   Alapszám:BA1612                    
Bejelentés dátuma: 621522    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: H01b: HO1 n    
Cím: Eljárás térszerelésű moduláramkörök áthidalás nélküli szerelésére    
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Bajka Imre, Edelényi László, Kövesdi Imre, Urik József    

Lajstromszám:152380  Alapszám:BU0322                     
Bejelentés dátuma: 631106    Státusz: átruházás
Szabadalmi osztály: H04m    
Cím: Szelektív jelzésvevő hangolt védőáramkörrel     
Bejelentő: BUDAVOX, Budapesti Híradástechnikai Vállalat     
Feltaláló:Sáfár Zoltán

Lajstromszám:152573  Alapszám:BU0295                      
Bejelentés dátuma: 620629    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: H03f    
Cím: Visszacsatolt tranzisztoros erősítőhöz alacsony zajtényezőjű, illesztett bemenő fokozat    
Bejelentő: Telefongyár     
Feltaláló:Jutasi István

Lajstromszám:153094   Alapszám:TE0407                    
Bejelentés dátuma: 650520    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: G07d    
Cím: Érmecsatorna szerkezet pénzbedobós telefonkészülékhez     
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Steffens Oszkár Endrődi László

Lajstromszám:153510   Alapszám:BU0326                   
Bejelentés dátuma: 631223    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: H03h    
Cím: Eljárás és berendezés előírt amplitúdóelosztású jel előállítására    
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Gordos Géza, Tarnay Kálmánné, Meleg József    

Lajstromszám:153728  Alapszám:BA1813                     
Bejelentés dátuma: 650311    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: H04m    
Cím: Mágneses elektromechanikai átalakító     
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló:Barát Zoltán, Tagányi György

Lajstromszám:154632   Alapszám:TE0448                    
Bejelentés dátuma: 660805    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: H04m    
Cím: Elektroakusztikus átalakító     
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló:Tóthpál Kázmér, Krepler Károly, Varga Árpád

Lajstromszám:154736  Alapszám:A10095                     
Bejelentés dátuma: 651208    Státusz: licencia     
Szabadalmi osztály: F05b        
Cím: Eljárás és berendezés folyadéknak meghatározott adagokba és irányban impulzus motorral való szállítására  
Bejelentő: MTA Automatizálási Kutató Intézet        
Feltaláló:Ács Miklós Uzsoky Miklós    

Lajstromszám:155500  Alapszám:TA0894                    
Bejelentés dátuma: 660610    660610    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: HO4m        
Cím: Kapcsolási elrendezés villaáramkörökhöz, négyhuzalos áramkörnek kéthuzalos áramkörhöz illesztésére        
Bejelentő: Telefongyár        
Feltaláló:Tábor Mihály    

Lajstromszám:156209  Alapszám:TE0496                    
Bejelentés dátuma: 671113    671113    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: GO8b        
Cím: Kapcsolási elrendezés riasztó áramkörhöz        
Bejelentő:Telefongyár    
Feltaláló: Tóth Zoltán, Ugray László

Lajstromszám:156402  Alapszám:KU0400                     
Bejelentés dátuma: 661205    Státusz: átruházás
Szabadalmi osztály: B611    
Cím: Vasúti sínáramkör    
Bejelentő feltaláló: Kuczoray Imre, okl. villamosmérnök, Budapest, HU    

Lajstromszám:156877   Alapszám:K10581                   
Bejelentés dátuma: 680308    Státusz: átruházás
Szabadalmi osztály: B61 n    
Cím: Folyamatos, jelző ismétléses elektronikus vonatbefolyásoló berendezés    
Bejelentő feltaláló: Kilyénfalvi Béla, okl. mérnök, Budapest, HU    

Lajstromszám:157347    Alapszám:?                  
Bejelentés dátuma: ?    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:    
Cím: Kapcsolási elrendezés távjelző rendszerekhez, három állapot megkülönböztetésére    
Bejelentő: Telefongyár, Budapest, HU    
Feltaláló: Sáfár Zoltán, Budapest, HU Tóth Zoltán, Budapest, HU

Lajstromszám:157431  Alapszám:?                    
Bejelentés dátuma: ?    Státusz: átruházás
Szabadalmi osztály:    
Cím: Programvezérelt berendezés jelfogós áramköri egységek vizsgálatára    
Bejelentő feltaláló: Székely-Doby Sándor dr., Budapest, HU    

Lajstromszám:158034   Alapszám:TE0546                   
Bejelentés dátuma: 690422    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: HO4B-001/58    
Cím: Hangfrekvenciás végződőegység jelzészáró áramköre    
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Simon Lajos Forintos György    

Lajstromszám:158203  Alapszám:TE0509                     
Bejelentés dátuma: 680306    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: G08B-003/1    
Cím: Egyenáramú csengő    
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Osváth István Rácz Ottó    

Lajstromszám:158204  Alapszám:TE0553                    
Bejelentés dátuma: 690611    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: HO3G-011/04    
Cím: Híd kapcsolású amplitúdókorlátozó    
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Veress Péter Forintos György    

Lajstromszám:158947   Alapszám:TE0537                   
Bejelentés dátuma: 690213    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: H01 F-021/06; H01 F-027/08    
Cím: Fokozott klimatikai és mechanikai igénybevételre alkalmas tekercs    
Bejelentő: Telefongyár     
Feltaláló: Balogh László    

Lajstromszám:159378  Alapszám:TE0523                    
Bejelentés dátuma: 680725    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: H04R-011/06; H04R-013/02    
Cím: Elektromágneses hallgató    
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Tábor Mihály, Szabó Szabolcs    

Lajstromszám:1593799  Alapszám:TE0582                    
Bejelentés dátuma: 700603    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: GO1 R-019/16; H03K-03/12    
Cím: Áramköri elrendezés nagy jóságtényezőjű határérték-jelzőhöz    
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Rudnay Gyula, Rövid Márton    

Lajstromszám:160227  Alapszám:TA0960                    
Bejelentés dátuma: 680219    Státusz: átruházás
Szabadalmi osztály: G05D-009/12    
Cím: A szintszabályozást vezérlő kapcsolási elrendezés    
Bejelentő: Távközlési Kutató intézet, Budapest, HU    
Feltaláló: Morvai György, Paulusz József    

Lajstromszám:161228    Alapszám:TE0578                  
Bejelentés dátuma: 700522    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: HO3B-003/02    
Cím: Két aktív erősítőfokozatot tartalmazó, kristályvezérlésű, visszacsatoló áramkörrel rendelkező oszcillátor-kapcsolási elrendezés    
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Boglár Gyula, Somogyi János    

Lajstromszám:?   Alapszám:TE0593                   
Bejelentés dátuma: 700901    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: B23K001080; C23C001000    
Cím: E. és ber. rézzel folírozott szigetelő lemezek fóliájának forrasztógéppel tűzi úton történő bevonására    
Bejelentő: Telefongyár, Budapest    
Feltaláló: Horváth O., Teplánszky P.    

Lajstromszám:161313  Alapszám:GO01109                    
Bejelentés dátuma: 691028    Státusz: átruházás
Szabadalmi osztály: H03K-017/00    
Cím: Kapcsolási elrendezés modulátor és demodulátor modemekben való megvalósítására    
Bejelentő feltaláló: Grosics Gusztáv, Budapest, HU; Bauer Alfréd, Budapest, HU; Körmendy Attila, Budapest, HU;
Uhereczky László, Budapest, HU; Hegyesi Lajos, Budapest, HU    

Lajstromszám:161548   Alapszám:TE0597                    
Bejelentés dátuma: 701209    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: H04B-003/10    
Cím: Kapcsolási elrendezés átviteltechnikai berendezések szintváltozási sebességének figyelembevételével történő pilotszabályozására    
Bejelentő: Telefongyár    
Feltáláló: Cebe László, Matusik Ferenc    

Lajstromszám:161999    Alapszám:TA1094       
Bejelentés dátuma: 701116    Státusz: licencia
Szabadalmi osztály: HO3C-001/54    
Cím: Kapcsolási elrendezés gyűrűs modulátoros villamos jelátviteli út megvalósítására    
Bejelentő: Távközlési Kutató lntézet, Budapest, HU     
Feltaláló: Kiss István dr., Budapest, HU    

Lajstromszám:163449  Alapszám:TE0568                    
Bejelentés dátuma: 700207    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: HO4L-027/16    
Cím: Szintszabályozó szerkezet átviteltechnikai berendezések pilot-szabályozói részére    
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Cebe László    

Lájstromszám:165624   Alapszám:TE0655                   
Bejelentés dátuma: 720515    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: HO3K-017/74    
Cím: Nagylinearitású, kétbemenetű, kétállapotú jellel vezérelhető erősítő analóg jelek pontos és torzítatlan átkapcsolására     
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Ágoston László, Hajagos Árpád    

Lajstromszám:165757     Alapszám:TE0654                 
Bejelentés dátuma: 720515    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: H03K-017/00    
Cím: Elrendezés adatátviteli modemek alapsávi adó-vevő szűrőinek elektronikus digitális átkapcsolására    
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Ágoston László, Hajagos Árpád    

Lajstromszám:166162  Alapszám:TE0649                    
Bejelentés dátuma: 720427    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: G01R-017/16; G01 R-027/00    
Cím: Aktív mérőhíd rezgőkörök mérésére    
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Kovács Árpád, Selmeczi Endre    

Lajstromszám:166944   Alapszám:TE0686                    
Bejelentés dátuma: 721127    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: H04B-003/20    
Cím: Kapcsolási elrendezés három négyhuzalos áramkör csatolásmentes leágaztatásárá    
Bejelentő: Telefongyár    
Feltáláló: Cebe László Matusik Ferenc    

Lajstromszám:167863   Alapszám:TE0769                    
Bejelentés dátuma: 720427    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: GO5D-016/04    
Cím: Kapcsolási elrendezés két frekvencia hányadosának vagy különbségének mérésére    
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Kovács Árpád Selmeczi Endre    

Lajstromszám:169139   Alapszám:TE0804                   
Bejelentés dátuma: 750128    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: HO2G-001/12    
Cím: Eljárás és szerszám koaxiális árnyékolt kábel árnyékoló köpenyének szereléshez szükséges adott hosszúságban történő eltávolítására    
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Pál Imre, Szemmelveísz Péter    

Lajstromszám:171070    Alapszám:TE0838                   
Bejelentés dátuma: 750902    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: HO4B-003/10    
Cím: Berendezés meghibásodott kábeles vonalszakasz automatikus leválasztására    
Bejelentő: Telefongyár
Feltaláló: Matusik Ferenc    

Lajstromszám:171368   Alapszám:TE0704               
Bejelentés dátuma: 730316    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: H04B-003/46    
Cím: Eljárás és vizsgálókör bipoláris PCM átviteli vonalak vizsgálatára, hibahely behatárolására    
Bejelentő: Telefongyár     
Feltaláló: Lajkó Sándor    

Lajstromszám: 171526   Alapszám: TE0814                    
Bejelentés dátuma: 750321    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: H03K-007/00; H03K-007/08; H03K-009/00; H03K-009/08    
Cím: Kapcsolási elrendezés elektromos jelek galvanikus kapcsolattól független átvitelére    
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Hartai László, Kovács Oszkár    

Lajstromszám: 171689   Alapszám: TE0729                    
Bejelentés dátuma: 730723    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: G01 R-029/02    
Cím: Berendezés áramkörök impulzusátviteli és impulzus időjellemzőinek mérésére    
Bejelentő: Telefongyár     
Feltaláló: Kérszigeti Elek    

Lajstromszám: 172308  Alapszám: TE0848                     
Bejelentés dátuma: 760205    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: H03H-007/14    
Cím: Korrekciós áramkör    
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Cebe László, Matusik Ferenc    

Lajstromszám: 174989   Alapszám: TE0884                    
Bejelentés dátumá: 770812    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: GO5F-005/00    
Cím: Zavarérzéketlen, léptetőmotoros beavatkozó egység, átviteltechnikai szintszabályozó berendezésekhez    
Bejelentő: Telefongyár     
Feltaláló: Tihanyi György    

Lajstromszám: 176718  Alapszám: TE0886                      
Bejelentés dátuma: 770829    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: HO3H-009/00    
Cím: Keskenysávú hídkapcsolású kristálysávszűrő     
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Boglár Gyula    

Lajstromszám:176719  Alapszám:TE0899                     
Bejelentés dátuma: 771227    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: HO3B-003/06    
Cím: Berendezés szinttartó-vevők szinkronizálására, előnyösen átviteltechnikai berendezések mérésére    
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Schnürmacher Tamás, Guttermuth Miklós    

Lajstromszám: 177267   Alapszám: TE0877                    
Bejelentés dátuma: 770329    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: HO4Q-001/46    
Cím: Kapcsolási elrendezés beszédsávon belüli jelzések vételére    
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Matusik Ferenc, Veress Péter    

Lajstromszám: 177519   Alapszám: TE0919                    
Bejelentés dátuma: 781222    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: H04B-003/10; HO4J-001/02    
Cím: Frekvenciaszintetizátor pilotjelek és segédvivők előállítására    
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Boglár Gyula, Molnár György    

Lajstromszám: 178124   Alapszám: TE0918                   
Bejelentés dátuma: 781210    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: HQ3B-05/26    
Cím: Nagy frekvenciastabilitású wien-robinson hidas oszcillátor    
Bejelentő: Telefongyár     
Feltaláló: Kálmán István    

Lajstromszám: 178764   Alapszám: TE0921                    
Bejelentés dátuma: 781229    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: G01 R-029/02    
Cím: Univerzális elektronikus számláló impulzusok, impulzussorozatok jelzőinek mérésére, illetve egyidejűleg fellépő két impulzussorozat jellemzőinek összehasonlítására    
Bejelentő: Telefongyár     
Feltaláló: Kalmár István    

Lajstromszám: 178765   Alapszám: TE0925                    
Bejelentés dátuma: 790525    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: GO1 R-023/00; G04F-005/00    
Cím: Kapcsolási elrendezés többcélú elektronikus frekvencia és/vagy időmérő készülékek ellenőrző jelének előállítására    
Bejelentő: Telefongyár     
Feltaláló: Kálmán István    

Lajstromszám:178766   Alapszám:  TE0926         
Bejelentés dátuma: 790601    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: BO6B-033/00; A47B-091/00    
Cím: Kettős funkciójú golyóstalp alaplemezes tárgyakhoz, különösen szekrényvázas berendezésekhez           Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Pelencei Jenő, Somodi Gyula, Dózsa László    

Lajstromszám:178767  Alapszám:TE0941                    
Bejelentés dátuma: 791116    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: GO6F-003/14 G04F-005/00    
Cím: Kapcsolási elrendezés információk tárolására adatátviteli előfizetői pontokhoz    
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Keller János, Körmendy Attila, Sass Szilárd, Bauer Alfréd, Hatlaczky István, Schöller László    

Lajstromszám:178768    Alapszám:TE0942                  
Bejelentés dátuma: 791116    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: HO2G-001/12    
Cím: Eljárás és szerszám körkeresztmetszetű kábelek szigetelő rétegeinek eltávolítására és szereléséhez szükséges hosszúságban sokszög kerület-poligon gyűrű vágási felület kialakításával    
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Gyalai Korpos István, Pál Imre    

Lajstromszám:180118    Alapszám:800083                  
Bejelentés dátuma: 800117    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: G06F-009/22    
Cím: Mikroprocesszoros rendszer     
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Adonyi Iván, Farkas Endre, Hegedüs Gyula, Körmendy Attila, Mogyorósi lstvánné, Molnár Géza, Sass Szilárd, Schöller László, Takács Lajos, Vitéz György, dr.Beke-Martos Gábor, Hegedűs Csaba, Csernák József    

Lajstromszám:181235  Alapszám:802899                    
Bejelentés dátuma: 801204    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: HO3F-003/191    
Cím: Frekvenciaszelektív szabályozott elektronikus erősítő áramkör    
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Nyéki István, Bognár Gyula    

Lajstromszám:181773  Alapszám:803034                    
Bejelentés dátumá: 801217    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: HO4L-025/00    
Cím: Áramköri elrendezés egyenáramú rendszerű kettősáramú vonalak, főként távíróvonalak meghajtására    
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Feczkó Iván, Soltész István, Veress Péter    

Lajstromszám:181972   Alapszám:TE0927                   
Bejelentés dátuma: 790606    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: B65D-033/00; GO9F-003/00    
Cím: Eljárás és plombálási eszköz illetéktelen felnyitás jelzésére    
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Dózsa László, Pelencei Jenő, Somodi Gyula    

Lajstromszám:182251   Alapszám:802952                   
Bejelentés dátuma: 801210    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: HQ4L-025/08    
Cím: Kapcsolási elrendezés egyenáramú rendszerű kettős áramú vonalak áramának potenciálfüggetlen figyelésére
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Feczkó Iván, Soltész István, Veress Péter    

Lajstromszám:182308   Alapszám:810729                   
Bejelentés dátuma: 810321    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: HO4L-025/02    
Cím: Védőáramköri elrendezés egyenáramú rendszerű kettős-áramú jelek, főként távírójelek értékelésére    
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Feczkó Iván, Soltész István, Veress Péter    

Lajstromszám:182390  Alapszám:813841                     
Bejelentés dátuma: 811218    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: HO3H-011/46    
Cím: Aktív elemekkel kialakított ellenállást helyettesítő kétpólusú kapcsolási elrendezés    
Bejelentő: Telefongyár     
Feltaláló: Szedlák László    

Lajstromszám:182700   Alapszám:803137                   
Bejelentés dátuma: 801229    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: HO5K-007/18    
Cím: Térbeli vázszerkezet, főleg szekrények , különösen híradástechnikai egységeket befogadó szekrények számára    
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Dózsa László, Pelencei Jenő, Somodi Gyula    

Lajstromszám:183179   Alapszám:801753                   
Bejelentés dátuma: 800712    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: HO1 R-004150    
Cím: Csúszásgátló rögzítőeszköz, szalagkábel csatlakozó szerelvényekben, a szalagszerű hevederek, kábelek rögzítésére    
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Pelencei Jenő, Somodi Gyula, Dózsa László        

Lajstromszám:183931    Alapszám:821609                   
Bejelentés dátuma: 820520    Státusz: bejelentő     
Szabadalmi osztály: G01 R-027/26        
Cím: Frekvenciaváltozással fordított arányosan változó szintű kimenő jelet szolgáltató generátor, valamint nagypontosságú induktivitásmérő berendezés generátorral kialakítva        
Bejelentő: Telefongyár         
Feltaláló: Tamás Imre        

Lajstromszám:184449   Alapszám:820146                     
Bejelentés dátuma: 820120    Státusz: bejelentő     
Szabadalmi osztály: HO4J-001/06        
Cím: Eljárás sokcsatornás vivöfrekvenciás rendszer vivő-, pilot és helyi jeleinek előállítására és vivőfrekvenciás hálózat        
Bejelentő: Telefongyár        
Feltaláló: Boglár Gyula, Szalay Tibor        

Lajstromszám:185689   Alapszám:820235                     
Bejelentés dátuma: 820127    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:    H01R-013/62; H05K-007/12    
Cím: Szerelvény nyomtatott áramkörökhöz     
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Dózsa László, Lengyel László, Pelencei Jenő, Somodi Gyula    

Lajstromszám:186114    Alapszám:822861                    
Bejelentés dátuma: 820908    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: H04B-003/10    
Cím: Eljárás sokcsatornás koaxiális berendezések üzemeltetésére szimmetrikus kábeles, távtáplálású átviteli hálózaton és az eljárás foganatosítására alkalmas hírátviteli lánc    
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Pál Gaszton, Cebe László, Matusik Ferenc, Szalay Tibor    

Lajstromszám:187023  Alapszám:830988                    
Bejelentés dátuma: 830324    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: H04L-011/00    
Cím: Áramköri elrendezés egyszeresáramú üzemű távgépíró berendezés csatlakoztatásához    
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Feczkó Iván, Veress Péter, Soltész István    

Lajstromszám:187936  Alapszám:834022                      
Bejelentés dátuma: 831123    Státusz: bejelentő

Szabadalmi osztály: HO2G-015/18    
Cím: ólomkötés műanyag- és ólomköpenyű kábelek és kábelleágazások gázzáró kötésére    
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Erdei István, Gyalai Korpos István, Pelencei Jenő, Pál Imre    

Lajstromszám:188384   Alapszám:833979                    
Bejelentés dátuma: 831118    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: H04Q-005/00    
Cím: Kapcsolási elrendezés több adatátviteli vonalhoz, közös haszn. automatikus hívóegység / egységek alkalmazására    
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Barta Pál, Budai Zoltán, Kovács Imre, Kovács Oszkár    

Lajstromszám:188478   Alapszám:832589                    
Bejelentés dátuma: 830722    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: H03J-007/22    
Cím: Kapcsolási elrendezés vivőfrekvenciás rendszer oszcillátorainak automatikus ellenőrzésére    
Bejelentő: Telefongyár     
Feltaláló:  Polgár Zoltán    

Lajstromszám:188952    Alapszám:833008                   
Bejelentés dátuma: 830829    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: HO5K-007/12    
Cím: Vezető- és rögzítőelem nyomtatott áramköri lapok részére     
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Lengyel László, Pelencei Jenő, Somodi Gyula    

Lajstromszám:189033    Alapszám:840401                  
Bejelentés dátuma: 840131    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: HO3H-011/04    
Cím: Kapcsolási elrendezés emitterkörben induktivitást tartalmazó erősítő és egysoros bemeneti induktivitással rendelkező szűrő illesztett összekapcsolása    
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Cebe László, Forgó László, Tarlacz László    

Lajstromszám:189309  Alapszám:832588                     
Bejelentés dátuma: 830722    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: HO3M-001/02    
Cím: Kapcsolási elrendezés lépcsőfeszültség előállítására, célszerűen digitális jeleknek analóg jelekké való átalakítására    
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Bauer Alfréd, Budai Zoltán, Körmendy Attila, Vida Sándor    

Lajstromszám:189354   Alapszám:833754                   
Bejelentés dátuma: 831101    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: HD4Q-001/442    
Cím: Kapcsolási elrendezés átviteltechnikai berendezések részére az összeköttetések felépítéséhez szükséges jelzések sávon kívüli analógátvitelére    
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Bálint János, Veress Péter    

Lajstromszám:190306   Alapszám:842010                   
Bejelentés dátuma: 840524    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: HO4M-001/76    
Cím: Kapcsolási elrendezés előfizetői távbeszélő készülék illesztésére távbeszélő csatornához    
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Bakonyi József, Simon Lajos, Veress Péter    

Lajstromszám:191730   Alapszám:844718                    
Bejelentés dátuma: 841219    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: HO4J-001/06    
Cím: Kapcsolási elrendezés előmodulációs rendszerű, sokcsatornás, vivőáramú távbeszélő berendezés csatorna vivőfrekvenciáinak, pilot-segéd frekvenciáinak, rendszervivő-vevő frekvenciáinak előállítására    
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Bakó István, Füzy Vilmos, Molnár György, Nyéki István, Szabó Ilona, Tarján Zsoltné    

Lajstromszám:191731  Alapszám:844719                     
Bejelentés dátuma: 841219    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: H04J-001/06    
Cím: Kapcsolási elrendezés sokcsatornás, légvezetékes távbeszélő berendezések rendszervevőinek, vonalpilot frekvenciáinak és csatornavivő-vezérlő frekvenciáinak előállítására    
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Bakó István, Füzy Vilmos, Molnár György, Nyéki István, Szabó Ilona, Tarján Zsoltné    

Lajstromszám:195344   Alapszám:844717                      
Bejelentés dátuma: 841219    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: GO5B-019/02    
Cím: Kapcsolási elrendezés sorrendi vezérlő kapcsolás kialakítására    
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Halmi Gábor, Vitéz György, Barta Pál    

Lajstromszám:195376   Alapszám:804860                      
Bejelentés dátuma: 841228    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: HO3L-007/18    
Cím: Kapcsolási elrendezés egymástól azonos távolságra levő frekvenciák előállítására    
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Bakó István, Füzy Vilmos, Matusik Ferenc, Molnár György, Nyéki István    

Lajstromszám:196267   Alapszám:834116                      
Bejelentés dátuma: 831201    Státusz: licencia
Szabadalmi osztály: G 11 B-005/12    
Cím: Eljárás adatok elhelyezésére hajlékony mágneslemezen    
Bejelentő feltaláló: Adonyi Iván, Budapest, HU; Csernák József, Csömör, HU; Horváth Csaba, Budapest, HU; Molnár Géza, Budapest, HU; Vitéz György, Budapest, HU    

Lajstromszám:206005  Alapszám:893687                      
Bejelentés dátuma: 890720    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: H04B-003/36    
Cím: Kapcsolási elrendezés átviteltechnikai berendezések vételirányú hangfrekvenciás jeleinek teljesítmény erősítésére    
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Bálint János, Veress Péter    

Lajstromszám:205509  Alapszám:893689                   
Bejelentés dátuma: 890720    Státusz: bejelentő
 Szabadalmi osztály: H04B-003/03    
Cím: Kapcsolási elrendezés négyhuzalos távbeszélő csatorna és távbeszélő központ kéthuzalos, vagy négyhuzalos kimeneti, vagy bemeneti áramkörének átkapcsolható illesztésére    
Bejelentő: Telefongyár    
Feltaláló: Simon Lajos, Veress Péter    

Lajstromszám:207916   Alapszám:893688                    
Bejelentés dátuma: 893688    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály:    HO4B-003/00; H04B-003/10
Cím: Telemechanikai elrendezés, főként átviteltechnikai szabályozók, például pilotszabályozók részére    
Bejelentő: Telefongyár        
Feltaláló: Cebe László, Faics Lajos        

Lajstromszám:209226   Alapszám:895222                    
Bejelentés dátuma: 891005    891005    Státusz: bejelentő
Szabadalmi osztály: HO2G-015/013; H02G-015/08    HO2G-015/013; HO2G-015/08    
Cím: Tömítő és kábelrendező rész-szerelvény kábelvezető, összekötő, rögzítő és végelzáró hordozóelemek részére, valamint eljárás kábelerek tömítésére        
Bejelentő: Siemens Telefongyár Kft        
Feltaláló: Korán Ottó, Mihály András, Németh Ferenc Paksy Géza        





109576
Logar tárcsa



114236
Szeszgázfőző



110659
Útmérő készülék



92614
Jelzőkészülék utcai forgalom

szabályozásra


110640
Gyújtógyertya elektróda



68136
Kilóméter jelző



5671
Helyben állítható
központi váltóállító



74579
Szilárdan álló váltólámpa



110420
Tejkimérő szerkezet



119855
Készülék lyukkártyás
könyvelő gépekhez


124896
Sebességváltómű



79764
Irányzókészülék tüzelőfegyverekhez
mozgó célok ellen



13463
Önműködő jelzőkészülék vasúti
harangjelzések adására


75846
Szerelék kézi lőfegyverek irányzó készülékei
számára a sötétben való célzásnak lehetővé tételére



79827
Védőszerkezet kézi lőfegyverek závárzataihoz



78100
Szerelék lőfegyver irányzókészülékeihez
sötétben való célzás lehetővé tételére



82877
Beállítható célgömb lőfegyverek irányítókészülékeinek
sötétben való célzásának elősegítéséhez



116869
Szikraközös gerjesztésű
fogászati diatermiás készülék


105680
Elektromágneses hajótmű


111357
Szerkezet tejeskannák plombálásához






187936
Ólomkötés műanyag és ólomköpenyű
kábelek és kábelleágazások  gázzáró kötésére


97122
Forgókondenzátor ("Y")



94037
Erősítő berendezés rádió célokra



92993
Kristálydetektor



112576
Egyetemes rádióvevő-, hangfilm- és képes
hangfilm reprodukció, valamint
gramofonerősítő berendezés



84931
Telefonhallgató


90715
Mikrofon



110558
Optikai és akusztikai reklám
önműködő bemutatására szolgáló berendezés



113836
Lyukasztó és bélyegzőgép